Németország támogatná az európai uniós klímacélok szigorítását célzó holland javaslatot, amelynek alapján a korábban kitűzött 40 százalék helyett 55 százalékkal kellene csökkenteni 2030-ig az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest – közölte Angela Merkel német kancellár csütörtökön Hágában.

Merkel tovább emelné az Unió klímacélját

Merkelt több minisztere is elkísérte ezen látogatásra, amelynek során Mark Rutte holland miniszterelnökkel és kormánya számos tagjával egyeztettek a klímavédelem kérdéseiről.

A kancellár arról számolt be, hogy "nagyon könnyedén egyetértene" a célszámok szigorításával, miután a berlini kormány már most is olyan intézkedéseken dolgozik, amelyek lehetővé tennék az 55 százalék elérését a következő évtized végéig.

Hozzátette, az Európai Uniónak ez esetben konkrét vállalásokat kellene tennie.

A holland kormány még júniusban célként tűzte ki, hogy 2030-ig 49 százalékkal mérsékeljék az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ezt a kibocsátás megadóztatásával, illetve ellensúlyozásával érnék el.

Németország eddig 32 százalékkal, Hollandia viszont 2017-ig mindössze 13 százalékkal csökkentette kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

Kép és szöveg: MTi

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Rockxy: .
A német nép egy kifejezetten életrevaló, okos, szorgalmas nép.
Volt.
Nem is lesz már a régi soha többet.
csak úgy....
@Eriksson: ezt,te már megint honnan a jó istenbü szeded?
egyáltalán,voltál már valaha németországban vagy csak a regéket óvasgatod?
gazdaságilag,már régen állt ilyen jól az ország,oszt te meg temeted?
Rockxy
@csak úgy...: a folyamat nem most kezdődött, de biztosan ez se "igaz":
Karinthy Ferenc Naplójának részlete. Helyszín: Németország, 1970-ben

“…A menzán szép szőke lányok és rengeteg arab. Tóth azt mondja, egész nap itt lógnak. A német államtól ösztöndíjat kapnak – ez a németek kisebbrendűségi érzése: hogy ugye ők már nem rasszisták, támogatják a színeseket.

De ezek nem tanulnak, tíz évig is elcsücsülnek itt, a vizsgáikat nem teszik le, és ha valamelyiket kizárják ezért az egyetemről, ordítanak, hogy fajüldözés.

Közben folyton a menzán lógnak, szidják a németeket, hogy nem elég forradalmárok, és időnként bombát dobnak egy zsidó aggmenhelyre, vagy felrobbantanak néhány repülőgépet.
Az El Fatahnak München és Frankfurt a legfőbb európai támaszai. Istenem, és ezek a mi szövetségeseink!”
mackoka46
Na most az úgy nem megy, mint ebben a feslett erkölcsű, szégyentelen botrány országban, hogy a napelem tulajdonosnak 147,9 Ft-ért adták a termelésen felül elfogyasztott áramot. Hogy az ördög marcangolja ezerfelé ezeket a szentéletű mocsokat !
Sámannus
Az egyetlen lehetséges válasza az emberiségnek az igen
.Tudjuk a mocskos ruszkik olajban utaznak, ezért a pohosnak kussolni kell, ha megfulladunk is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.