Az amerikai Missouri államban egy szövetségi bíró felfüggesztette az abortusztörvényt kedden, egy nappal azt megelőzően, hogy a törvény életbe lépett volna.

A középnyugati tagállam abortusztörvénye a fogantatás nyolcadik hete után tiltja a művi terhességmegszakítást, az ekkor abortuszt végző orvosokat pedig 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják.

A Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) nevű szervezet azonban már azt követően pert indított, hogy a kormányzó aláírta a törvényt. A szervezet indoklása szerint ugyanis a missouri törvény ellentétes az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság 1973-ban hozott egyik döntésével, amely legálissá tette az abortuszt szerte az országban.

Howard Sachs szövetségi bíró kedden bejelentette: helyt adva a Planned Parenthood keresetének, felfüggeszti a törvény végrehajtását mindaddig, amíg bírósági döntés ki nem mondja a törvény jogszerűségét. "Bárhogyan fogalmazták is meg, a törvény ellentétben áll a legfelsőbb bíróság azon döntésével, hogy sem törvényhozási, sem bírósági korlátozással nem mérhető egy magzat időbeni fejlődése" – fogalmazott írásos indoklásában a bíró.

Az elmúlt hónapokban több amerikai tagállam hozott abortuszt szigorító törvényeket, amelyekkel korlátoznák a szövetségi legfelsőbb bíróság 1973-ben született, úgynevezett Roe/Wade döntését, amely biztosítja az abortusz jogát. Két másik tagállamban – Ohióban és Arkansas államban – szintén átmeneti időre felfüggesztették a korlátozónak ítélt új abortusztörvényt.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.