Jóváhagyta a királynő a brit parlament felfüggesztését. II. Erzsébet tanácsadói (az úgynevezett titkos tanács tagjai) magyar idő szerint szerda délután négy órakor közleményt adtak ki, miszerint a királynő utasítást adott a parlament felfüggesztésére legkorábban szeptember 9., legkésőbb 12-től október 14-ig.

Boris Johnson brit kormányfő szerdán jelentette be, hogy kezdeményezi az uralkodónál a parlamenti munka felfüggesztését október közepéig, ami szakértők szerint gyakorlatilag megfosztaná a képviselőket annak lehetőségétől, hogy jogszabályi úton elejét vegyék a brit európai uniós tagság megállapodás nélküli esetleges megszűnésének.

Döntött a királynő Boris Johnson kéréséről

Boris Johnson brit miniszterelnököt ábrázoló maszkban jelképesen ássa a sírját egy tiltakozó egy "Nyugodj békében, brit demokrácia!" feliratú "sírkő" előtt a londoni kormányfői rezidencia, a Downing Street 10. közelében 2019. augusztus 28-án. MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

A miniszterelnök levélben tájékoztatta a parlament alsóházának tagjait erről szóló döntéséről. Ebben közölte, arra kéri II. Erzsébet királynőt, hogy a szeptember 3-án véget érő nyári törvényhozási szünet utáni héten zárja be a parlamenti ülésszakot. Az új ülésszak a miniszterelnök tervei szerint október 14-én nyílik meg az uralkodó beszédével, amelyben ismerteti kormánya törvényhozási terveit. A képviselők ezek megvitatása és az október 17-18-án esedékes EU-csúcs után, október 21-22-én szavazhatnának a programról – jelentette be Johnson.

II. Erzsébet királynő szerda délután jóváhagyta Boris Johnson arra vonatkozó kérését, hogy függesszék fel a brit parlament jelenlegi ülésszakát. A felfüggesztés a határozat szerint legkorábban szeptember 9-én, legkésőbb szeptember 12-én történhet meg, határideje pedig október 14-e.

Az uralkodó a protokoll szerint nem nagyon tehetett mást, mint a beleegyezés, bár a lépés nagy felháborodást okozott a brit politikai elit körében.

Bírálatok szerint a parlamenti ülésszak szokatlanul hosszúnak tekinthető felfüggesztésével a július vége óta hivatalban lévő kormányfő lényegében megfosztja a képviselőket attól, hogy jogszabályok révén kikényszerítsék a Brexit október 31-én esedékes határidejének újbóli elhalasztását. Boris Johnson határozott álláspontja, hogy a brit EU-tagság – "ha törik, ha szakad" – megszűnik október utolsó napján, akár sikerül újratárgyalni az elődje, Theresa May által az Európai Unióval elért, ám a parlament és a jelenlegi kabinet által az ír-északír határellenőrzés elkerüléséről szóló tartalékmegoldás miatt elvetett megállapodást, akár nem.

Az alsóházban többségben vannak a megállapodás nélküli Brexitet elutasító képviselők, a Konzervatív Párt pedig kisebbségben, az észak-írországi Demokratikus Unionista Párt (DUP) külső támogatásával kormányoz, és így is csak egyfős többséggel.

A miniszterelnök szerdán hírtelevízióknak nyilatkozva visszautasította az arról szóló vádakat, hogy nem marad elég idő megvitatni a Brexittel kapcsolatos lehetőségeket, és arról beszélt, hogy kormánya rendkívül nagyratörő programmal áll elő, többek között az állami egészségügyi szolgálatra (NHS), az infrastrukturális fejlesztésekre és az oktatásra vonatkozóan. Hangsúlyozta, ideje a Brexit utáni időkre szóló tervekre összpontosítani.

A parlament jelen körülmények között, október közepéig való felfüggesztését hevesen bírálták az ellenzék soraiból, azt hangoztatva, hogy sérti a brit alkotmányosság központi elemét, a parlament szuverenitását. A Liberális Demokraták soraiból casus bellinek – háborús oknak – minősítették a lépést.

A parlamenti ellenzék legfőbb erejét adó Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn előrehozott választásokat sürgetett és találkozót javasolt a vezető törvényhozóknak és az ellenzék vezetőinek, hogy megvitassák, miként hiúsíthatnák meg Johnson tervét.

A Labour helyettes vezetője, Tom Watson "a demokrácia elleni egészen botrányos támadásnak" nevezve szintén elítélte, mint ahogy a Skót Nemzeti Párt élén álló Nicola Sturgeon is. A skót miniszterelnök egyúttal sürgette a képviselőket, hogy fogjanak össze a kormányfő terveinek megakadályozására, és úgy fogalmazott, hogy "sötét nap lehet ez a demokrácia számára".

Kifogásolták a lépést a kormányzó Konzervatív Párt soraiból is. Philip Hammond, a Theresa May vezette kormány pénzügyminisztere, aki határozottan ellenzi a rendezetlen Brexitet, "mélyen antidemokratikusnak" nevezte, John Bercow házelnök pedig "alkotmányos gyalázatként" jellemezte. Szerinte "teljesen nyilvánvaló", a kormányfő azt akarja megakadályozni, hogy a parlament megvitathassa a Brexitet, és teljesítse kötelességét az ország sorsának alakításáról.

Bírálatok érték a kormányt amiatt is, hogy politikai harcokba rángatja az uralkodót.

Forrás: HVG, Index, MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Hát Erzsike néni aztán nem várakoztat senkit megmondta a frankot! És a szava az szent és megkérdőjelezhetetlen.Ennek majd megisszák még a levét, ha az erős gazdaságuk egy pillanat alatt fog összeomlani mint egy kártyavár na akkor lesz sírás rívás, de akkor már késő lesz !!
jesz
A királynőt így még senki nem húzta be a csőbe...
Jozefina
Elég szégyen a Konzervatívokra nézve személy szerint is, de főleg az idióta Bronsonra!!! Sajnálatos, hogy a Királynőnek is ilyen bugyuta tanácsadói vannak!!! Nem csodálnám, ha tüntetéshullám indulna el az Egyesült Királyságban Boris elzavarására, aki lábbal tapossa a parlamenti demokráciát!!!
Nessy
@durbincs: Na, most szégyelld el magad! Ennyire bunkó módon még egy félfarok sem viselkedhet! Látom hatással vannak rád a vadhajtások, meg a pestisrácok, már ami a kulturált viselkedést, és vélemény nyilvánítást jelenti.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.