Erdogan ismét azzal fenyegetett, hogy megnyitja az ország határait az Európai Unióba igyekvő szíriaiak előtt.

Angela Merkel német kancellár szerdán Recep Tayyip Erdogan török elnökkel egyeztetett telefonon a többi között a menekültválságról – közölte a török államfő hivatala és a német szövetségi kormány egyik szóvivője is.

A beszélgetés során a két vezető szót ejtett egyebek mellett a bilaterális kapcsolatokról, valamint a szíriai és a líbiai konfliktus fejleményeiről is.

A német kormány szóvivője szerint Merkel és Erdogan beszélgetésének egyik súlypontja volt

az égei-tengeri migrációs helyzet valamint a migrációs folyamatok irányítása végett folytatott együttműködés az EU-török menekültügyi egyezmény keretében.

A görög polgári védelmi minisztérium kedden ismertetett statisztikája szerint huszonötezer fölé emelkedett az égei-tengeri görög szigeteken tartózkodó menedékkérők száma, miután az elmúlt hónapokban az EU-török menekültügyi megállapodás ellenére ismét erősödött a török partokról érkező migrációs hullám.

Merkel Erdogannal egyeztetett a menekültügyi válságról

Erdogan szombaton ismét azzal fenyegetett, hogy megnyitja az ország határait az Európai Unióba igyekvő szíriaiak előtt, mert Ankara nem képes kezelni egy újabb menekülthullámot a polgárháború sújtotta Szíriából. Mint mondta,

újabb migrációs veszély fenyeget a szíriai lázadók által részben uralt Idlíb tartomány felől, amelyet Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai ostromolnak.

Törökország a szíriai polgárháború 2011-es kirobbanása óta 3,6 menekültet fogadott be a szomszédos országból.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.