Az európai bizottsági pozíciók szétosztása alapján megállapítható, hogy a visegrádi négyek (V4) ereje megnőtt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Prágában, miután részt vett a V4-ek és nyugat-balkáni államok csúcstalálkozóján.

Orbán: megnőtt a V4-ek ereje

A V4-ek két európai bizottsági alelnököt is adhatnak – hívta fel a figyelmet a kormányfő, aki a szlovák alelnök, Maros Sefcovic leendő portfólióját tartja a legfontosabbnak, neki kell ugyanis "beállítania" – mondta – az Európai Bizottság és az Európai Parlament együttműködését, amelyben egyébként a legtöbb európai ügy akad el.

Örömét fejezte ki továbbá, hogy a magyar biztosjelölt, Trócsányi László "olyan szép és nagy feladatot" menedzselhet, mint az Európai Unió bővítése. Trócsányi László volt alkotmánybíró és igazságügyi miniszter érti a bővítés bonyolult aspektusait – mondta Orbán Viktor, majd reményét fejezte ki, hogy a jelölt meg is fogja kapni a szükséges támogatást.

A miniszterelnök az unió bővítéséről szólva úgy fogalmazott: ha az EU nem aludt volna el, és már korábban felvette volna tagjai közé Észak-Macedóniát, Montenegrót és Szerbiát, akkor ma nem lenne sok millió illegális migráns Nyugat-Európában.

"A balkáni útvonalat meg tudtuk volna védeni közösen" – folytatta –, ám a Görögország és Magyarország közötti teret "gazdátlanul" hagyták, ami elfogadhatatlan, ezért "azt a teret ki kell tölteni, az ott lévő országokat fel kell venni, és akkor meg tudja védeni magát az EU". Megjegyezte: az EU-tag Románián keresztül nem érkeztek migránsok az EU-ba; "ott jöttek, ahol nem tagállamok helyezkedtek el", és azután Magyarországnál kellett feltartóztatni őket.

Orbán Viktor úgy összegzett, az elmúlt néhány év történelme alapján evidens, hogy mind az uniónak, mind Észak-Macedóniának, Montenegrónak, valamint Szerbiának – "és ha már így állunk, akkor Albániának is" – érdeke az EU-tagság.

A balkáni országok csatlakozása nem teher, hanem lehetőség az uniónak, amely erősebb lesz ezek felvételével – hangoztatta, Magyarország támogatásáról biztosítva ezeket az államokat.

Az EU következő költségvetésével kapcsolatban a magyar álláspontot ismertetve a kormányfő közölte: lehet új közös politikákat nyitni, de semmiképpen sem lehet erre hivatkozva csökkenteni a régi politikák pénzügyi forrásait.

Magyarország nem zárkózik el új közös bevételi forrásoktól, ha a régi politikák fenntartása mellett újakat is akarnak finanszírozni – tette hozzá.

Azt is mondta, hogy a tagállamoknak a pénzfelhasználásban sokkal nagyobb rugalmasságra van szükségük.

Orbán Viktor arról is beszélt a házigazdához, Andrej Babis cseh miniszterelnökhöz szólva, hogy a magyarok "mérceországnak" tekintik Csehországot, és

a magyart bántja, ha a cseheknek jobban megy, mint nekünk. Nem lerontani szeretnénk az ő teljesítményüket, hanem felzárkózni

. Jelen pillanatban a cseheknek még jobban megy, mint a magyaroknak, és Magyarország különösen a munkanélküliségben szeretné "megverni" Csehországot, ahol az EU-ban a legalacsonyabb ennek mértéke – mondta.

A miniszterelnököt a szerb sajtó megkérdezte arról, hogy Trócsányi László lehet az unió bővítési biztosa, amire Orbán Viktor úgy reagált: "ha szerb lennék, örülnék". Megjegyezte: a magyar EU-elnökség a horvát csatlakozási tárgyalások utolsó szakaszára felhalmozódó nehéz ügyeket is jól oldotta meg. "Hogy a horvátok erre nem mindig emlékeznek, ez most már nem tartozik a tárgyhoz" – fűzte hozzá.

"Nincs kétségem afelől, hogy Szerbia nagy erőkkel járul majd hozzá az EU gazdasági teljesítményéhez" – jelentette ki, úgy értékelve: ha a szerb integrációt megoldják, akkor az egész térség integrációja felgyorsul és megoldódik. A szerb csatlakozáshoz ugyan még sok kérdést kell rendezni, például Koszovó ügyét, de ezek mind rendezhetők – közölte Orbán Viktor.

Egy másik kérdésre a kormányfő arról is beszélt, hogy míg Nyugat-Európában "multikulturális bevándorlótársadalmakat" építenek, addig Közép-Európában ez nincs így, "a mi országaink nem bevándorlótársadalmak". A kérdés az – mondta –, hogy ez a két különböző formát felvett világ hogyan fog együtt élni.

Kifejtette: az eddigi Európai Bizottság válasza az volt, "kényszerítsük a közép-európaiakat, hogy ők is olyanok legyenek, mint amilyenek mi vagyunk. (...) Mi meg ellenálltunk". Reméli azonban – folytatta –, hogy most egy olyan brüsszeli testület áll fel, amely belátja: két különböző életfelfogásról van szó, és inkább az egymás mellett élést kell menedzselni.

"Abban bízunk, hogy a bizottság több tiszteletet ad majd nekünk (...), és ha ezt a tónust üti meg, megegyezéseket akar, és nem erőszakból akar bennünket kényszeríteni, akkor van jövője az EU-nak, és egy fantasztikus öt év előtt állunk. De ha folytatódik a megerőszakolás politikája, akkor nekünk ellen kell állni, és ott leszünk megint, ahol most vagyunk" – mondta a miniszterelnök.

A prágai várban tartott csúcstalálkozó elején a V4-ek miniszterelnökei külön egyeztettek, majd munkaebéd keretében tárgyaltak Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia vezetőivel.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
"Abban bízunk, hogy a bizottság több tiszteletet ad majd nekünk (...),,,,Vazzze,,ez bolond,,,ez meg van huzatva.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kokopelli
@papa.49: ...ha van rá vevő?
A fater mondta:" minden reggel felkel egy csomó buta ember,ergo mindent el lehet adni!"
(..de azt soha nem mondta,hogy pénzért még a baromságot is)
kokopelli
Nem akarom elkeseríteni Orbánt,de nem építenek nyugaton bevándorló társadalmat,csak anno M.o. áten-
gedte a migránsok tömegét nyugatra! Mi lett volna akkor,ha déli államok az EU-hoz tartoztak volna? Meg-
állították volna a migránsokat? Nem!!! Mi is volt az a nagy ellenállás? A továbbküldése a tömegnek? Nem
vette be gyógyszerét a főnök?
kokopelli
@Aki Én: az apja farkát erősödött! A sok külföldröl betelepített nagyvállalatok ellenére is,az ország GDP-je
a nyugati nagyvárosokét sem éri el!Amikor olympiát akart rendezni,akkor néztem utána!Azon nagyvárosok
lakóssága leszavazta a megrendezést,akik esetleg szóba jöttek volna! Az EU-n belűl megerősödött? Olcsóbb
lett az anabolika?Vagy csak a "birkozóß@r"! Malaca van,hogy nyugaton nem olassák az agymenéseit! Brüsz-
szelben a pincébe járnának röhögni! Kis ember nagy pofa?!!
tudode
Megetette őket a felfüggesztett erőspistával netán!!!
kokopelli
@Szeparepa2: Azt hiszi a szerencsétlen,hogy négy szegényből ha összeállnak,akkor gazdagok
lesznek!Nincs aki megsúgja neki a valót? Írjon egy zetlit névtelenül!
kokopelli
@Szeparepa2: ..engem mindíg az "öreg szivaros angol" mondása vezetett: "A történelem az ,amiben az
utókor megegyezik! Én még az '56-ra sem emlékszem! Örülök is neki,mert azt (n-1) változatban hallottam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.