Az amerikai kormány megszünteti elődje, Barack Obama kormányának rendelkezését a vizek tisztaságának szövetségi védelméről – jelentette be csütörtökön Andrew Wheeler, az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) elnöke.

Ezentúl az USA-ban nem kell vigyázni a természetes vizek tisztaságára

A döntés nem keltett meglepetést, az amerikai sajtó hetek óta napirenden tartotta az ügyet, utalva arra is, hogy Donald Trump már elnöksége kezdetén az Obama-kormányzat környezetvédelmi intézkedéseinek visszafogását, vagy teljes eltörlését ígérte.

A vizek tisztaságát garantáló eddigi szövetségi szabályozás korlátozta a veszélyes, vagy "csak" környezetszennyező vegyszerek használatát vizek, vízi utak, folyók, patakok vagy lápos vidékek mellett. A rendelkezést az Obama-kormányzat 2015-ben hozta, pontosan meghatározva, hogy hol és milyen mértékű védelemre van szükség.

Sajtótájékoztatóján Andrew Wheeler "hatalommal visszaélésnek" minősítette a korábbi kormánydöntést, és azzal érvelt, hogy eltörlésével a farmerek immár szabadon, megkötöttségek nélkül gazdálkodhatnak a földjeiken. Az EPA döntését nyilatkozatban támogatta Don Parrish, az Amerikai Farmerek Szövetségének vezetője. Ő szintén azzal érvelt, hogy az Obama-kormányzat túllépett a hatáskörén, és olyan helyzeteket teremtett, amelyek akár börtönbüntetéssel is fenyegethették a gazdálkodókat, akik – a tiltások miatt – vizek közelében nem vethettek bizonyos növényeket, vagy nem használhattak bizonyos gyomirtókat. Az EPA bejelentése után több környezetvédelmi szervezet tiltakozott.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Az ásványvíz a poharamban tiszta. A medencémben ivóvíz van. Nem aggódom. - gondolta Trump.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Az ásványvíz a poharamban tiszta. A medencémben ivóvíz van. Nem aggódom. - gondolta Trump.
Yoda69
Trump szerint globális felmelegedés sincs. Az egyre erosebb hurrikanokat pedig majd atommal kezeli ez az elmebeteg.
lampa laz
Majd amikor elkezd kipusztulni a kontinens talán észheztérnek. Leáldozhatna már ennek a sok idióta elmebetegnek, de mindenhol a nép szégyene az ha ilyen húgyagyúakat tart hatalmon. Nálunk is ez a helyzet.
KisGenyo2
@lampa laz: A környezetvédelem éppen az a téma, amit felülről nem tudnak és nem is fognak megoldani soha. Ezt teljes összefogással lehet(ne) csak kezelni. A törvények ebben az esetben is csak arra jók, hogy a szegényeket szopassa velük a hatóság. A gazdagok meg röhögve lefizetik a hatóságokat és szennyeznek kedvükre. Ha egy gazdáról ez kiderülne és a termékeit ezért nem vennék meg, az sokkal nagyobb bünti lenne! ;-)
De mivel ott is a "6 centér megbaszom anyámat is" típus van többségben, meg fogják venni a környezetszennyezően előállított terméket is, ha 6 centtel olcsóbban adják...
nevemnick
Vannak hülye f@szok, akik a máért élnek. Ott is - ott is.
Nem akarok mutogatni, mert az csúnya dolog. (meg nem is látszik) :D
lampa laz
@KisGenyo2: igazad van, de amit ez az idióta művel az mégis bosszantó, bár egyre több van belőlük. Arra azért gondolhatna, h a katasztrófák a gazdagokat sem fogják megkímélni. Előbb, utóbb ők is úszni fognak az árral, vagy szomjan döglenek esetleg elégnek mint a brazil őserdők, a fegyverekről már ne is beszéljünk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.