Olvadásként jellemezte az orosz-ukrán kapcsolatok jelenlegi alakulását Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter péntek esti tévéinterjújában.

Amit most tapasztalunk, az egyfajta melegedés, olvadás Ukrajna és Oroszország kapcsolataiban, és Zelenszkij elnök megpróbálja maximálisan kihasználni e lehetőségek ablakát, amely megnyílik, hogy békét hozzon hazánknak

- fogalmazott Prisztajko az Inter ukrán tévének adott interjúban, amelyből a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett. Szavai szerint "meg kell keresni a kompromisszumot, hogy milyen módon lehet helyreállítani a békét és az ukrán rendet".

A Ria Novosztyi emlékeztet arra, hogy Moszkva és Kijev kapcsolatai nehéz időket élnek. Mint írja: "az ukrajnai államcsíny és a Krím visszatérése óta Oroszországhoz" a felek megpróbáltak megállapodni egy sor kérdésben, így a foglyok kölcsönös cseréjében is, de az előző kijevi hatalom idején nem mutatkozott előrehaladás a problémák megoldásában. Amióta azonban Volodimir Zelenszkijt tavasszal megválasztották ukrán elnökké, Vlagyimir Putyin orosz államfő már háromszor beszélt vele telefonon, tárgyaltak a fogolycseréről és a Donyec-medencei konfliktus rendezéséről. A fogolycsere utáni harmadik telefonbeszélgetésükkor mindketten úgy foglaltak állást, hogy ennek a folyamatnak nagy jelentősége van a kapcsolatok javulása szempontjából.

Szeptember 7-én történt meg a szóban forgó fogolycsere, mindkét fél 35 foglyot engedett el.

A hazatért ukránok között volt a kercsi incidens után Oroszországban őrizetbe vett 24 ukrán tengerész, valamint Oleh Szencov krími ukrán filmrendező, akit 20 évi szabadságvesztésre ítéltek Oroszországban, és több mint öt évig sínylődött orosz börtönben. A Kijev által szabadon engedett foglyok között volt többek között Kirill Visinszkij, a Ria Novosztyi internetes oldalának a főszerkesztője.

Ljudmila Denyiszova ukrán ombudsman az Interfax hírügynökséggel pénteken azt közölte, hogy az ukrán fél már elküldte Moszkvának azoknak az ukránoknak a névsorát, akiket még fogva tartanak Oroszországban. Ezután Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azt mondta, hogy a Kreml nem zárja ki egy újabb fogolycsere lehetőségét, de ehhez aprólékos és elhúzódó munkára lesz szükség.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.