Új javaslatot sürgetett a menedékkérők európai uniós tagországok közötti elosztására Manfred Weber, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője egy vasárnapi lapinterjúban.

Orbán uniós szövetségese, a Néppárt is a menekültek szétosztását követeli

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban a novemberben hivatalba lépő új Európai Bizottság feladatairól szólva kiemelte, hogy "újraindítás" szükséges három fontos területen.

Először is meg kell haladni a Kelet és Nyugat közötti "lopakodó megosztottságot", a nyugat-európaiaknak "fel kell fogniuk, hogy nem automatikusan ők a jobb demokraták". Lengyelországban például ellenzéki erők "szenvedélyesen küzdenek a jogállamiságért", míg Franciaországban a "szélsőjobboldali" Marine le Pen pártja kapta a legtöbb szavazatot a májusi EP-választáson.

Új kezdetre van szükség a migrációs politikában is. A távozó, Jean-Claude Juncker vezette bizottság tervei "blokád alatt vannak", és az utóbbi öt év "csaknem szétzilálta európai szolidaritást".

Ezért "teljesen új javaslatra van szükségünk a migránsok elosztásáról, a kötelező kvóták egyelőre lekerültek az asztalról" – mondta Manfred Weber.

Hozzátette, hogy ugyan nélkülözhetetlen a tagállamok közötti, belső szolidaritás, "de most a külső határok védelmének és a származási országok megsegítésének van elsőbbsége".

A jövőben EU-s határvédelmi tisztségviselőknek kell a külső határoknál eldönteniük, hogy az érkezőknek van-e esélyük a menedékjog megszerzésére, és ha nincs, akkor azonnal ki kell toloncolni őket – mondta az EPP frakcióvezetője.

A harmadik terület a külpolitika, különösen a Törökországgal folytatott kapcsolatok ügye – mondta Manfred Weber, kiemelve, hogy Törökország Recep Tayyip Erdogan elnök vezetésével egyre inkább távolodik Európától és a demokratikus alapértékektől, ezért végérvényesen le kell zárni az EU-csatlakozási tárgyalásokat.

Az EU-Törökország menekültügyi megállapodásról kijelentette: Recep Tayyip Erdogan tudja, hogy nemsokára ismét dönteni kell a megállapodás meghosszabbításáról, és éppen ebben a helyzetben emelkedik ismét a Törökországból Görögországba átkelő menedékkérők száma.

Azonban "nem hagyjuk, hogy zsaroljanak, aki a migrációs paktummal folytat játszmát, veszélyezteti az EU és Törökország gazdasági kapcsolatait" – mondta a német politikus.

Ugyanakkor hozzátette, hogy Törökország a megállapodást betartva csaknem 6 milliárd euróval (2000 milliárd forint) támogatott segélyszervezeteket és civil társadalmi szervezeteket, hogy segíthessenek a menekülteknek. Ezt az együttműködést folytatni kell, több évre meg kell hosszabbítani a megállapodást és szükség esetén növelni kell a Törökországnak juttatott támogatást. Ez "jól befektetett pénz, segít a menekülteknek és Törökországnak, és árt az embercsempészeknek, akik illegálisan be akarnak juttatni migránsokat Európába" – mondta Manfred Weber.

Azzal kapcsolatban, hogy az EU-választáson az EPP csúcsjelöltjeként indult, arra készült, hogy az Európai Bizottság elnökeként folytatja munkásságát, elmondta: minden politikus tudja, hogy el kell viselnie vereségeket, és az a legfontosabb, hogy felálljon a csapásokból.

Hozzátette: örül annak, hogy ismét vezetheti az EPP-frakciót és támogatja a bizottság megválasztott elnökét, Ursula von der Leyent. Mint mondta, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) – a CSU testvérpártja – politikusa "meggyőződéses európai", aki osztja az EPP politikáját és "tudja, hogy egy erős EPP nélkül tehetetlen volna".

Manfred Weber a többi között német belpolitikai ügyekről is szólt, kiemelte, hogy a CDU/CSU pártszövetségnek a Német Szociáldemokrata Párttal (SPD) folytatott kormányzás után a Zöldekkel kellene összefognia.

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
@jesz: bocs de a szétosztást követelők között élen járt Salvini is!!! =))
papa.49
Mit akar a csuti ezzel a 2 % lakossággal, meg az 1 % gazdasági teljesítménnyel az Unióba, KIS PONT VAGYUNK, ÉS ELŐBB, UTÓBB KIBASZNAK BENNÜNKET OSZT. JÓNAPOT !!!
namihami
Szegény Vitya, már megint hogy jártál? Ismét hátbadöftek! Lassan olyan leszel, mint egy tűpárna. És most még ráadásként (hab a tortán) a ""cimboráid"" szopatnak.
Csizmás Kond
" Ezért "teljesen új javaslatra van szükségünk a migránsok elosztásáról, a kötelező kvóták egyelőre lekerültek az asztalról" – mondta Manfred Weber."
...vagyis a cím nem a cikket tükrözi...
Rockxy
akkor mégis vannak odaát felesleges migránsok?
és van kvóta is, ami még sosevót?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.