Oroszország kezdeményezte, hogy költöztessék el az Egyesült Államok területéről az ENSZ-közgyűlés első, leszerelési bizottságát – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes csütörtökön a Mezsdunarodnaja Zsizny című folyóiratnak nyilatkozva.

Moszkva legalább az ENSZ egy részét elköltöztetné az USA-ból

Rjabkov elmondta, hogy Moszkva ezt ellenlépésként javasolta, arra reagálva, hogy a világszervezet központjának otthont adó Egyesült Államok megtagadta a beutazási engedély kiadását az orosz küldöttség több tagjának, akik New Yorkban részt kívántak venni a Közgyűlés általános vitájában és az ENSZ-nek az átfogó atomsorompó-egyezményről megrendezett konferenciáján.

A diplomata szerint Oroszország "megnézi", hogy "a nemzetközi közösség többi tagja miként reagál" majd erre.

"Nemcsak Oroszország szenved az abszolút méltatlan bohózatba átcsapó amerikai gőgtől" – hangoztatta.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön a Kommerszant című lapnak nyilatkozva kilátásba helyezte, hogy Moszkva ellenintézkedéseket foganatosít arra reagálva, hogy az orosz delegáció több tagja nem kapta meg az amerikai vízumot. A tárcavezető szerint a helyzet arról tanúskodik, hogy ideje elgondolkodni a nemzetközi rendezvények New Yorkból való áthelyezésén. Emlékeztetett rá, hogy Sztálin a maga idején azt javasolta, hogy az ENSZ központja Szocsiban legyen.

Moszkva a vízumincidenssel kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak kötelessége beutazási biztosítani mindenkinek, aki állami küldöttség tagjaként ENSZ-rendezvényre utazik az országba. Mint mondta, Washington megsérti nemzetközi kötelezettségeit, ugyanis nincs joga megtagadni a vízumot egy hivatalos küldöttségtől.

Forrás: MTI

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Putyin meglepődik, hogy az USA is cezaromániás elnököt választott? Hiszen valószinűleg az ő mancsuk is benne volt a buliba! Mindkettő Istennek képzeli magát! Igaz, akad más is, hasonló elképzeléssel.
papa.49
Szergej lavor ne háborogj, nem vagy te tenger, az hogy ti mit akartok kurvára kevés, ha más rajtatok kívül nem akarja !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.