Erkölcsi kötelességnek nevezte az egzisztencia peremére sodortak közös felkarolását Ferenc pápa a migránsok és menekültek egyházi világnapján vasárnap a Szent Péter téren bemutatott misén, amelyen migránsok, menekültek és az őket segítő szervezetek képviselői is részt vettek.

A pápa az egzisztencia peremére sodortak felkarolására szólított migránsok és menekültek egyházi világnapján

Ferenc pápa homíliájában hangsúlyozta, a migránsok és menekültek nem idegenek, hanem ugyanolyan rászorulók, mint sokan mások, szegények, betegek, magányosak, akik társadalmainkban – mint fogalmazott – a "selejt kultúrájának" válnak áldozataivá, az emberi lét perifériájára szorítva.

A katolikus egyház 1914-ben vezette be az elvándorlók és menekültek világnapját: az idei, 105. világnapot a Nem csak migránsokról van szó! mottóval tartották.

Ferenc pápa a világnapra korábban közölt üzenetét idézve hangoztatta, hogy a világ egyre elitistább és kegyetlenebb a kirekesztettekkel szemben. A fejlődő országokat legértékesebb természeti és emberi kincseitől fosztják meg néhány kiváltságos piac számára. "A háborúk a világnak csak egyes térségeit érintik, de az ezekben használt fegyvereket olyan országokban gyártják, amelyek azután nem akarják vállalni a konfliktusok elől menekülőket" – hangoztatta az egyházfő.

Kijelentette, hogy a keresztények nem maradhatnak közömbösek a szegénység régi és új formái, mások magukra hagyása, lenézése és a diszkrimináció iránt. "Nem maradhatunk érzéketlenek (...) nem tarthatjuk vissza könnyeinket, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne reagáljunk" – mondta Ferenc pápa.

A Szent Péter téren bemutatott misén többek között Peter Kodwo Appiah Turkson ghánai bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés előmozdításáért felelős vatikáni dikasztérium vezetője koncelebrált Ferenc pápával. A szertartáson használt tömjén az etiópiai Bokolmanyo menekülttáborából érkezett, ahol a helyi lakosokkal együtt mintegy 40 ezren élnek. A misén kínaiul, arabul, franciául és szuahéli nyelven is imádkoztak, többnemzetiségű kórus énekelt, és az oltárhoz egy olasz, egy nigériai, egy szíriai, egy Fülöp-szigeti és egy szlovák család vitte az adományokat.

Ferenc pápához intézve szavait Gualtiero Bassetti bíboros, az olasz püspöki kar elnöke a misén kijelentette, hogy a migráció nagy kihívás elé állítja a helyi egyházakat és elsősorban az olasz püspököket. "Az ajtainkon kopogtató szegények, migránsok és mások, akik jobb életet keresnek, szükségben levő testvéreink" – jelentette ki.

A mise végén Ferenc pápa a különböző korok migránsait ábrázoló bronzszobrot avatott fel, a kanadai Timothy Schmalz alkotását.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
csak szólok;Őszentsége - ahogy az alapelőírásokban a lelki szegények sem - nem a kétes egzisztenciájú Orbánra és bandájára gondolt! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.