Ha a szövetségi képviselőház megszavazza Donald Trump amerikai elnök alkotmányos felmentési eljárásának megindítását, a szenátus folytatni fogja az eljárást – jelentette ki Mitch McConnell, a szenátus többségi republikánus frakciójának vezetője hétfőn a CNBC televíziónak adott interjújában.

McConnell: ha a képviselőház megszavazza Trump felmentési eljárását, a szenátus is tárgyalni fog róla

Nem lesz más választásom, mint folytatni

- fogalmazott a befolyásos kentuckyi politikus. "A szentátusnak az impeachmentre vonatkozó szabályai teljesen egyértelműek" – tette hozzá.

McConnel ezzel rövidre zárta azoknak a spekulációkat, amelyek szerint pozíciójával élve kisiklathatja a demokrata többségű képviselőháznak az alkotmányos felmentési eljárás (impeachment) lefolytatására irányuló erőfeszítéseit.

A szenátus republikánus többségének vezetője először fejtette ki álláspontját e kérdésben, és elemzők megjegyezték: bár számtalanszor bírálja a demokraták politizálását ez ügyben, az eljárásra vonatkozó törvényt és szabályokat pontosan be fogja tartani.

A republikánusokhoz közel álló Fox televízió szerint, ha a demokrata többségű képviselőház az év végéig megszavazza Trump elnök alkotmányos felelősségre vonását, akkor a szenátusban valószínűleg 2020 elején folytatódhat az eljárás.

A képviselőház demokrata párti elnöke, Nancy Pelosi a múlt héten jelentette be, hogy egy névtelen bejelentés nyomán vizsgálatot indítanak a Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között még júliusban lezajlott telefonbeszélgetés ügyében. A vizsgálat célja, mint leszögezte, az elnök alkotmányos elmozdítási eljárásának megindítása.

A kifogásolt beszélgetésben Trump nyomatékosan, többször is azt kérte Zelenszkijtől, hogy segítsen feltárni Joe Biden volt alelnök és fia jövedelmező üzleteit Ukrajnában. Biden jelenleg a legesélyesebb pályázó arra, hogy a demokraták elnökjelöltje legyen, tehát Trump legvalószínűbb riválisa a jövő évi elnökválasztásokon. Trump kérése így felveti annak a gyanúját, hogy elnöki hatalmával visszaélve alá akarta ásni politikai ellenfelének választási esélyeit.

Az amerikai alkotmány értelmében az elnök akkor menthető fel, ha megfogalmazott vádpontok alapján a képviselőház többsége megszavazza az eljárás megindítását, a szenátus pedig – a felsőházban lefolytatott perben – kétharmados többséggel bizonyítottnak találja a bűnösségét. A szenátusban azonban jelenleg a Donald Trumpot támogató republikánusok vannak többségben.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Amerikában is eltakarítják a szart és nem adnak neki új ciklusra lehetőséget

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.