Az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) negyedik alelnökének választotta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselőt brüsszeli ülésén kedden.

EU: újabb alelnöki helyet kapott egy magyar képviselő

Bocskor Andreát 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett titkos szavazással választotta alelnökének az EP-s szakbizottság.

Az Európai Parlament szakbizottságai négy magyar képviselőt már alelnökökké választottak július közepén tartott alakuló ülésükön.

Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki, Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

A képviselők több szakbizottság esetében is őszre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így mások mellett Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselő alelnöki jelöléséről is.

Trócsányi László fideszes EP-képviselő uniós biztosjelöltsége miatt korábban visszalépett az EP alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottsága (AFCO) alelnöki jelöltségétől.

Az Európai Néppárt frakciója a közeljövőben új fideszes jelöltet állít az Alkotmányügyi Bizottság alelnöki pozíciójára, és ezt követően kerülhet sor a szakbizottsági szavazásra az alelnöki tisztségről.

Forrás: MTI

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Andrea Bochkorova,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,ukrán- magyar állampolgár.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kereső
Andrea Bochkorova,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,ukrán- magyar állampolgár.
namihami
Csupa második, harmadik, negyedik hely.
A fideszesek is ezért nevezték ki magukat rendszerváltónak. Ha elsők lehettek volna a
honi kommunista szekcióban, akkor itt még mindig szocializmus lenne és az Orbán volna a ""Kádár"".
Be is vallotta egy interjúban. Nem a rendszerrel volt baja, hanem csak azokkal, akik csinálták. Azaz nem ő ült az elsősorban.volt baja
papa.49
@Horizont: DDDDDDDDDDD
A tőkésréce is így EP. képviselő !!!
papa.49
@Horizont: Nem tudom mit használ szépség ellen de KURVÁRA HATÁSOS akármi legyen az ))))))))))))))))))))))
Eriksson
@Horizont: "Winkler Gyula a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője.
Eriksson
Bocskor Andreát 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett titkos szavazással választotta alelnökének az EP-s szakbizottság.

hvg.hu/itthon/20190926_Trocsanyi_Politikusok_kezeben_vagyunk

Trócsányi később kiadott egy közleményt:
"11 igen, 9 nem és 2 tartózkodás mellett összeférhetetlenséget állapított meg személyemmel szemben az Európai Parlament jogi bizottsága"

Valakiknél baj van a matekkal.
Eriksson
@Horizont: Helyes-e vagy se, a szakbizottság már eldöntötte. De beszélhetünk róla úgy, mint a Sargentini ügy esetéről. Nem a tények számítanak, nem a szavazatok aránya, hanem valami más.
Eriksson
@Horizont: Ezek szerint fogalmad sincs miről beszéltem?
Eriksson
@Horizont: Meséld el légyszi, hogy szerinted miről?
Eriksson
@Horizont: Bocsi, csak tisztázni szerettem volna, hogy tkp. miről is beszélünk. :))) De ha nem, hát nem. Jó éjszakát.
reagens
Lassan bejönnel az alelnöki posztok. Fáj az a mocskolódó hazaárulóknak. Szokjátok csak. A választások után viszonozzuk a kedvessegetek.
csak úgy....
@reagens: már megint fenyegetözöl,tibim? persze,egy 1/2kegelmütö mit várhat az embör!?
csak úgy....
@Eriksson: nem jutott még az eszödbe,hogy indulj a leg butább nagyapók olimpián!?
fogadok,hogy dobogós lenné...
kereső
Az lehet, hogy "magyar" képviselő- de nem Magyarország képviselője. Kettős állampolgár, nem Magyarországon él- a fidess fizetett listáján jutott be. Nem értem, hogyan lehet olyan listára szavazni, amelyen nem csak magyarországi lakosok vannak. Ráadásul egy nem eu-s tagállamban élőre. A fidessre szavazók megnézték azt a listát?Valószinüleg nem, Ezért volt Magyarország képviseletében az eu parlamentjében 2014-2019 között tőkés lászló, schöplin györgy, bocskor andrea- aki most ujrázott.
csak úgy....
@papa.49: tegnap, 22:11
ne haggya! még hülyén hóna meg a szentem,nem bírnám a szívemre venni! :)
papa.49
@csak úgy...: Igazad van az elme roggyantat ápolni kell )))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.