Kormányalakítási megbízást adott hétfőn Alexander Van der Bellen osztrák államfő Sebastian Kurznak, a szeptemberi előrehozott parlamenti választáson győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetőjének.

Az ifjú politikai titán alakíthat újra kormányt a szomszédban

A korábbi kancellár és az államfő ezt megelőzően mintegy egy órán át tárgyalt egymással, és az államfő a megbeszélések alapján arra a következtetésre jutott, hogy az ÖVP képes lesz sikeres koalíciós tárgyalásokat követően kormányt alakítani.

Alexander Van der Bellen a megbeszélést követően hangsúlyozta, hogy erős Ausztriát szeretne egy megerősödött Európában. Az államfő a leendő osztrák kormánnyal kapcsolatban azt mondta: "számára nem az a fontos, mely pártok kormányoznak, sokkal inkább az, hogy mely érdekek alapján kormányoznak". A legfontosabb feladatnak jelölte meg a fenyegető klímakatasztrófa elleni fellépést, az államfő szerint ugyanis az ország érdeke, hogy konkrét intézkedéseket hozzon annak megelőzésére. Ezen kívül a leendő kormány főbb feladatai között nevezte meg az államfő a igazságszolgáltatás függetlensége és a biztonság érdekében hozandó intézkedéseket is.

Sebastian Kurz az államfővel folytatott egyeztetés után hangsúlyozta, hogy cselekvőképes és stabil kormányt szeretne, amely Ausztria érdekében tevékenykedik, és megbirkózik a kihívásokkal.

Leendő kancellárként a főbb feladatok között említette, hogy meg kell birkózni egyebek mellett a fenyegető gazdasági megtorpanással, a német gazdaság kedvezőtlen adataival, a megoldatlan Brexit-kérdéssel; ugyanakkor alacsonyan kell tartani a munkanélküliséget, folytatni kell a megkezdett adócsökkentést, és az illegális migráció elleni küzdelmet Ausztriában és Európában is; de emellett nemzeti és nemzetközi szinten is kell részt vállalni a klímaváltozás elleni küzdelemben is – tette hozzá Kurz.

Sebastian Kurz a kormányalakítási megbízást követően parlamenti súlyuk sorrendjében kezd tárgyalásokat a többi párt vezetőjével. Két pártból álló stabil többséget az ÖVP akkor tudhat maga mögött a parlamentben, ha visszatér a nagykoalíciós kormányzáshoz a szociáldemokratákkal, vagy előző koalíciós partnerével, a jobboldali Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) alakít kormányt. Ha az ÖVP a Zöldekkel lép szövetségre, kis parlamenti többséggel kormányozhatnának.

Kép és szöveg: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Ez a Kurz egy úri ember, szerintem. Remélem nem az előző koalíciós partnert válaztja!!! Sok sikert kívánok neki!!!
papa.49
Csuti na baszd meg ez se jött össze !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.