Az Ankarával szövetséges szíriai erők "megtisztították a terroristáktól" Szuluk települést a szerdán indított, északkelet-szíriai török hadművelet keretében – jelentette vasárnap az Anadolu török állami hírügynökség.

Ankara: végeztek a terroristákkal – közben egy politikusnőt agyonlőttek az út szélén

Az ankarai kormány terroristának nevezi a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát, amelynek hadállásai ellen néhány nappal ezelőtt hadműveleteket indított török nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva.

Szuluk nagyjából 10 kilométerre található a török határtól, a katonai beavatkozás egyik jelenlegi célpontjától, Tell-Abjad településtől pedig délkeletre.

A török védelmi minisztérium azt közölte, hogy az offenzíva vasárnapra virradóra is sikeresen zajlott. Hozzátették: a hadsereg eddig 480 "terroristát" tett harcképtelenné.

Az NTV török hírtelevízió arról számolt be, hogy a török tüzérség továbbra is lövi Tell-Abjadot.

A török védelmi tárca közleményéből az is kiderült, hogy a műveleteket a légierő csapásmérései, valamint drónok is támogatják.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven szerdán indított hadműveletet Északkelet-Szíriában az Ankara által terrorszervezetnek nyilvánított kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva elősegítse a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Az NTV vasárnap arról is beszámolt, hogy újabb aknagránátok csapódtak be szíriai oldalról a Tell-Abjaddal szemben fekvő török Akcakale, továbbá a szintén határ közeli Suruc településen. A támadásokban egy civil megsebesült.

A török védelmi minisztérium szombaton azt közölte, hogy a hadsereg már ellenőrzése alá vonta az intervenció másik jelenlegi célpontját, a Tell-Abjadtól 120 kilométerre keletre található Rász el-Ajnt.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű ernyőszervezet, amelynek a fő erejét az YPG képezi, cáfolta a török állítást. Azt mondták: az összecsapások az egyik városrészben még folytatódnak.

Ekzben kiderült: a 35 éves Hervin Haláf, aki a Szíriai Jövő Párt főtitkára és a Demokratikus Tanács egyik vezetője volt, a milicisták sofőrjével együtt kirángatták az autójából a Kámeslíje és Manbídzs közötti úton, majd agyonlőtték. 

A Yeni Safak nevű török napilap a nő haláláról úgy számol be, "sikeres műveletben végeztek" a politikai vezetővel, aki állításuk szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű terrorszervezet tagja volt.

Kép és szöveg: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
Egy fegyvertelen nővel! Rohadt Erdogán! Szégyelje magát, és barátai is gondolkozzanak el. Egy gyilkost támogatni? Viktor! Milyen ember vagy! Ilyen! És ez jön Magyarországra, nem volt elég a 150 év?
Józsipapa
Ilyen haverja van a magyar miniszterelnöknek !!! (nekem nem miniszerelnököm)
Gyönyörű !!! Igazi jó társaság !!!
Lepényleső
Hasonlóra számítson,aki itt a bánságra kedvezőtlent mondjon?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.