A dubrovniki rendőrség vizsgálódik, hogy történt-e törvénytelenség a hajó fedélzetén. A Magyar Hang kérdésére erősítette meg a dubrovniki-neretvai rendőrség, hogy „a médiaközlések alapján, amelyek Borkai úr dubrovniki tartózkodását lehetséges törvénytelenségekkel hozzák kapcsolatba, bűnügyi vizsgálat indult, hogy hitelesek-e az állítások az összes releváns körülménnyel és tényezővel kapcsolatban”. A Fidesz győri polgármesteréréről, Borkai Zsoltról egy ismeretlen szerzőjű blog osztott meg felvételeket, melyek egy jachton zajló szexpartin készültek, a blog leírása alapján tavaly nyáron Horvátországban. A blogban arról is írtak, hogy Borkai, illetve a győri gazdasági elit több szereplője prostituáltakat fizetett a hajón, illetve kábítószert is fogyasztottak, ezzel kapcsolatban azonban semmiféle bizonyíték nem került elő.

(Forrás: 444.hu, Captain Blood által)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Miért? Ki az a Borkai? És mit keresett volna az Adrián, egy milliókért bérelhető lélekvesztőn? Milyen ismeretlenekkel tölthette volna ott azt a drága idejét és energiáját, tàvol a szeretett asszonykájától és gyermekeitől? Akik közben itthon hiányolták a család fejét?
Ez megint a Soros-Gyurcsány-GyurcsányNÉ-a megvásárolt brüsszeli liberálisok ármánykodása lehet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.