Pelosi azt mondta újságíróknak, hogy Trump bekattan, képtelen volt megérteni a tényleges szíriai helyzetet.

Durva és személyeskedő vita bontakozott ki Donald Trump amerikai elnök és Nancy Pelosi képviselőházi elnök között a Fehér Házban a szíriai helyzetnek, illetve az amerikai csapatkivonásnak szentelt szerdai tanácskozás közben és utána. Az elnök sértegette, harmadrendű politikusnak, betegnek nevezte a demokrata párti házelnököt, aki azt mondta Trumpról, hogy "bekattant".

A Fehér Ház azután hívta találkozóra a törvényhozókat, hogy a kongresszus szerdán elsöprő többséggel elfogadott, kétpárti határozatban ítélte el Donald Trump döntését az amerikai csapatok északkelet-szíriai kivonásából.

A republikánus és demokrata párti képviselők között szokatlan egyetértés mutatkozott az amerikai elnök döntésének elítélésben, a republikánusok is

katasztrofálisnak és végzetesnek nevezték a csapatkivonást.

Durva vita bontakozott ki Trump és Pelosi között

Nancy Pelosi idő előtt, sietve és feldúltan távozott a Fehér Házban tartott megbeszélésről. Azt mondta újságíróknak, hogy Trump bekattan, képtelen volt megérteni a tényleges szíriai helyzetet, és őt harmadrangú politikusnak nevezte. Chuck Schumer, a demokrata párti szenátusi kisebbségének vezetője is megerősítette azt, hogy Trump sértegette Pelosit, aki viszont higgadtan fogadta a szidalmazást.

Nem egy párbeszéd volt, hanem valamifajta pocskondiázás

– mondta Schumer.

Stephanie Grisham fehér házi szóvivő ugyanakkor azt mondta, hogy Trump kimért és határozott volt, de Pelosinak esze ágában sem volt meghallgatni őt.

Értesülések szerint a heves vita azután bontakozott ki, hogy Pelosi közölte Trumppal:

Oroszország mindig is meg akarta vetni a lábát a Közel-Keleten, és az amerikai csapatkivonásnak köszönhetően ezt most meg is tette. Magánál minden út Putyinhoz vezet

– mondta Pelosi az elnöknek.

Nem sokkal a találkozó után Donald Trump a Twitter-üzenetében azt írta, hogy nem ő, hanem Pelosi vesztette el önuralmát. Egy fényképet tett közzé a vitáról, amelyen Pelosi az ovális asztalnál állva indulatosan magyaráz, nekiszegezve a mutatóujját.

Az ideges Nancy zavarodott bekattanása!

– írta a kép alá Trump.

Az elnök egy másik Twitter-üzenetben ezt megtoldotta azzal, hogy a képviselőház elnöke gyógykezelésre szorul.

Nancy Pelosinak sürgős segítségre van szüksége. Vagy valami nincs rendjén nála a fejében, vagy egyszerűen nem szereti a mi nagyszerű országunkat. Teljesen bekattant a Fehér Házban. Nagyon szomorú ezt látni. Imádkozzanak érte, ő nagyon beteg ember

– így az amerikai elnök.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.