elenléte nem szükséges a megnyitóhoz A fővárosi közszolgák bérviszonyainak rendezését és munkakörülményeik javítását ígérte a főpolgármester pénteken Budapesten, egy szakszervezeti fórum szünetében tartott sajtótájékoztatón. Karácsony Gergelyt újságírók kérdezték a stadionstopról. Ezzel kapcsolatban elmondta, minden olyan beruházást, amely a főváros fejlődését szolgálja, támogatni kell, például a közlekedési fejlesztések szinte mindegyikével egyetértenek. Hozzátette: ha a budapesti egészségügyi fejlesztéseket a kormány támogatja, akkor tudnak közös nevezőt találni a sportberuházások ügyében is, nyitott arra, hogy az egészségügyi fejlesztési prioritásokat figyelembe véve tárgyaljanak a kormány számára fontos sportberuházásokról.

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Tény, hogy miközben Európában a hasonló stadionok egyikét sem építették ezen az aranyáron, itt nincs holnap.
2011-ben még 40 milliárd forintról indult a beruházás, sőt, akkor, 7 évvel ezelőtt a miniszterek elnökének kedvenc lapja azt írta, várhatóan 2015-ben fejeződnek be a munkálatok és hozzávetőlegesen 35 milliárd forintba kerülnek. Az, b@zmeg, az!
2013 elején már arról volt szó, hogy egy év múlva el is kezdődik az építkezés, és 2017 végére át is adják az új létesítményt. Akkoriban 70-90 milliárd forintos összköltségről beszéltek Fürjesék.
2014-ben kiderült, hogy az átadás 2018-ra csúszott, és az ár is emelkedett, 90-100 milliárdnál tart, ezzel a Nemzeti Sport is eldicsekedett.
2016-ban, azaz tavaly az időközben kinyírt Népszabadság írta meg, hogy a stadion költsége 128 milliárd forint lehet.
2017 elején, konkrétan ma, az olimpiai pályázat visszavonásának másnapján Lázár benyögte a legújabb varázsszámot: 192 milliárd.
Egy kib@szott stadion – nem olimpia! – építési költsége négy év alatt megduplázódott (2013-2017) hat év alatt (2011-2017) meg közel az ötszörösére emelkedett!
Én csak azt remélem, nem jönnek megint valami hazaárulók, akik megbontják a nemzeti egységet és nem engedik, hogy a miniszterelnök úr ellopja a Puskás Stadion árának tetszőlegesen akárhányszorosát.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Eladott Ország: .
A te erősséged az értelmed!
Értelmed villámgyors és penge! A bonyolult összefüggéseket azonnal megfejted, és a naivitás nagyon távol áll tőled A felfogóképességed hatalmas, az emlékezőtehetséged pontos. Te egy két lábon járó lexikon vagy!
Eladott Ország
@Eriksson: ma, 10:04; Remélem akad legalább egy Orbán Viktor oltár otthon, ahol minden reggel, ahogy felkelsz elmondhatsz egy imát a drága doktor miniszterelnökúr egészségéért. Különösképpen mostanság, amikor is csapás csapást követ.
scontent-frt3-2.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/71518979_1227897444085664_2293155284979286016_n.jpg?_nc_cat=107&_nc_oc=AQm4N_7x7f60UzKwHRJgKx1XG5T_fTW1Mr7XQU7-SP8LyDYSJm6QRS3oxqK9XV_Yzrg&_nc_ht=scontent-frt3-2.xx&oh=57c8f2e1969fffe1b5b5b1caa0a3cc9d&oe=5E55B0C4
i.ytimg.com/vi/SVRigGx7DM0/hqdefault.jpg
Eriksson
@Eladott Ország: 14:35
A te erősséged az értelmed!
Értelmed villámgyors és penge! A bonyolult összefüggéseket azonnal megfejted, és a naivitás nagyon távol áll tőled A felfogóképességed hatalmas, az emlékezőtehetséged pontos. Te egy két lábon járó lexikon vagy!
Málna
@namihami: A határnyitás is egy évfordulós megemlékezés volt, mint ahogy 56-ot vagy az államalapítást is ünnepeljük. Értelemszerűen ezeket az ünnepségeket nem a résztvevők tartják, hanem az éppen regnáló kormány.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.