Ursula von der Leyen hivatalosan is biztosnak jelölte Várhelyi Olivért.

Az előző napi formális interjúkat követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke hivatalosan is biztosnak jelölte a magyar Várhelyi Olivért és a francia Thierry Bretont – erősítette meg kedden a brüsszeli testület szóvivője.

Mina Andreeva újságírói kérdésekre válaszolva arról számolt be, hogy von der Leyen alkalmasnak találta a két jelöltet, és levélben értesítette erről a döntéséről az európai uniós tagországok kormányait tömörítő tanácsot, így megkezdődhet a jóváhagyási eljárás az Európai Parlamentben (EP).

A megválasztott elnök korábban új neveket kért Franciaországtól, Magyarországtól és Romániától is, miután az EP illetékes szakbizottságaiban különböző okok miatt elutasították ezen három ország első jelöltjét.

A szóvivő emellett elmondta, hogy von der Leyen ismét levelet küldött a román kormánynak, amelyben felhívta a figyelmet a helyzet sürgősségére, minthogy Bukarest a román kormányválság miatt még mindig nem nevezte meg új jelöltjét.

Most, hogy Von der Leyen Breton és Várhelyi biztosjelöltségére is rábólintott, a tagállami kormányokat képviselő Európai Unió Tanácsának is jóvá kell hagynia a döntést, bár ez csak formaság. Az igazi kérdés az, hogy a biztosjelölteket mikor hallgatja meg az Európai Parlament – írja az Index.

Az új összetételű Európai Bizottság az eredeti tervek szerint november elején lépett volna hivatalba, azonban ezt el kellett halasztani, a jelenlegi cél december elseje, noha egyesek szerint ez sem lesz tartható.

A csúszás miatt Jean-Claude Juncker mostani elnök és a biztosi testület jelenlegi tagjai maradnak a posztjukon ügyvivőként.

Ilyenre korábban már háromszor is volt példa, legutóbb a másodszor is José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság esetében, amely a tervezettnél három hónappal később állt csak fel, ez viszont lassíthatja a közösségi munkát, mert ügyvivői minőségben a testület illetékessége korlátozott.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a brexithosszabbítás értelmében Nagy-Britanniának is uniós biztost kell jelölnie, amire Boris Johnson brit miniszterelnök korábban már többször nemet mondott. Itt nemcsak a jelölt személye okoz problémát, hanem az is, hogy milyen portfóliót adjanak a biztosnak, mikor azt elvileg csak néhány hónapig felügyelné – teszi hozzá az Index.

Forrás: MTI, Index

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Gyenge ez a hölgy. Bízom benne, hogy a parlament nem fogja jóvá hagyni. Az a gondolatom támadt, hogy Ursula nem sokáig marad az Európai Bizottság elnöke. Hogy kompromisszumkész., még az unió javára is válhatna. De ő inkább csak készségeskedik, az egyensúlyra, egyenlőségre hivatkozva ott is gesztust gyakorol, ahol szankcionálni kéne egy kormányzatot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@verőce21: ha jól értelek, akkor bármi ellen küzdeni, mely nem pártunk és kormányunk érdekeit szolgálja, az "bohóckodás".
Az "ország és a magyarok" érdeke című nagy eposz csak szöveg.
verőce21
@Nessy: "automatikusan járt" a biztosi poszt, létszám után.
"nem pártunk és kormányunk érdekeit szolgálja" , jogszabály szerint jár. :)
verőce21
@Nessy: (20:29) A jogszabály ellenében bohóckodás...
Nessy
@verőce21: Az rendben van, hogy jár , csak esetenként a jelölt nem épp megfelelő. Most nem a jelenlegi esetre gondolok! Egyébként nekem teljesen mindegy.
És amikor a törvényalkotó a saját törvényeit nem tartja be?
na jó, ez már nem ide tartozik!
verőce21
@Nessy: A "nem épp megfelelő" jelölt előfordul, másnál is, pl. franciák...
De eltökélten ”Minden jelölést megtámadnak, és óriási ellenkampányt folytatnak a fideszes jelöltek ellen Brüsszelben.” - Nem tudok ennél szomorúbbat és reménytelenebb szélmalomharcot elképzelni...
Nessy
@verőce21: Ó, ezt anno Szájer és O,V. már tökélyre fejlesztette ellenzékben. A "nagyoktól" meg nem szégyen tanulni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.