Az Iszlám Állam ismét terjeszkedik Afrikában. 

Maliban ötvenhárom katona és egy civil meghalt pénteken, amikor iszlám szélsőségesek támadást intéztek a Nigerrel határos területen egy katonai őrhely ellen

– közölte a helyi tájékoztatási miniszter. Yaya Sangaré Twitter-oldalán számolt be az ország nyugati részén lévő Asongo településnél történtekről. Tíz katona megmenekült, az anyagi kár jelentős.

Ez a helyi hadseregnek az iszlamisták által okozott eddigi legnagyobb mértékű veszteség.

Egy hónap ezelőtt a Boulkessy és Mondoro településen lévő őrhelyek ellen intézett támadásokban negyven kormánykatona halt meg. A pénteki akció elkövetését egyelőre egy szervezet sem vállalta magára.

Egy nap alatt több mint ötven katona halt meg iszlám szélsőségesek támadásában

Az Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnya az utóbbi időben kiterjesztette tevékenységét Borno és Yobe államokban, több támadást is végrehajtva katonai ellenőrző- és támaszpontok ellen.

A térségben állomásozó több ezer ENSZ-békefenntartó és francia katona jelenléte ellenére a dzsihadista csoportok – amelyeket Mali területén 2013-ban a francia hadsereg visszaszorított – az utóbbi időkben ismét új erőre kaptak és rendszeresen hajtanak végre támadásokat a mali hadsereg és az ENSZ-erők ellen.

Elemzők szerint az Európa nagyságú sivatagos nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, de helyismeretüknek és annak köszönhetően, hogy könnyen keverednek a helyi lakossággal, képesek a nagyon sérülékeny államokat veszélyeztetni.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.