A brit hatóságok csütörtöki bejelentése szerint sikerült azonosítani azt a 39 embert, akit október végén találtak holtan egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében Anglia délkeleti részén.

Halálkamion: azonosították az összes áldozatot

A területileg illetékes Essex megyei rendőrség csütörtök délutáni tájékoztatásában közölte: a vietnami rendőrség illetékeseivel együttműködve elvégzett vizsgálat és az ennek alapján beterjesztett adatok eredményeként a megyei halottkémi szolgálat vezetője mind a 39 áldozat kilétét megállapította.

A hatóságok hivatalosan értesítették az áldozatok hozzátartozóit.

A csütörtöki közleményben nem szerepelnek további részletek arról, hogy kik voltak az áldozatok.

Az első hatósági beszámolókban még az szerepelt, hogy kínai állampolgárokról van szó, de az Essex megyei rendőrség már a múlt héten hivatalosan bejelentette, hogy mindegyikük vietnami állampolgár volt.

A vietnami rendőrség csütörtöki közlése szerint – amelyet a BBC idézett – az áldozatok Haiphong, Hai Duong, Nghe An, Ha Tinh, Quang Binh és Hue vietnami tartományokból indultak útnak.

A kamion sofőrje, a 25 éves, észak-írországi illetőségű Maurice Robinson ellen 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén vádat emeltek.

Robinson november 25-én áll a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – elé.

A 39 holttestet október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében.

A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett a Temze torkolatában fekvő közeli Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből.

A Scania típusú nyerges vontató, amelyet Robinson vezetett, Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit.

A brit vádhatóság szerint az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális bevándorló Nagy-Britanniába csempészését szervezi, és ennek tagja a kamionsofőr is.

Az Essex megyei rendőrség csütörtök délutáni tájékoztatása szerint a hét elején vietnami rendőrségi küldöttség érkezett Angliába és bekapcsolódott a vizsgálatba.

A megyei rendőrkapitányság parancsnokhelyettese, Tim Smith – a vizsgálat vezetője – közölte: a nyomozásban részt vesz a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és több más európai bűnüldöző hatóság is.

Nagy-Britanniában legutóbb 2000-ben volt a mostanihoz mérhető tragédia: akkor 58 kínai állampolgár holttestét találták meg a délkelet-angliai Dover kikötőjében, egy holland rendszámú, ugyancsak Zeebrugge kikötőjéből érkezett kamion pótkocsijában.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.