Csuklyás tüntetők gyújtogattak. 

Újabb nagy, kormányellenes tüntetés volt pénteken a chilei fővárosban: a Plaza Italia téren, illetve annak környékén összegyűlt több tízezres tömeg békés volt. De közben a közelben

csuklyás tüntetők kifosztottak egy katolikus templomot, valamint ismeretlenek felgyújtották egy magánegyetem központi épületét

– jelentették a helyszínről hírügynökségi tudósítók.

A dél-amerikai országban három hete tartanak a kormányellenes tüntetések és zavargások a magas megélhetési költségek és a társadalmi egyenlőtlenségek miatt.

Az AP hírügynökség helyi fotóriportere látta, amint csuklyás tüntetők kirángatják a La Asunción templom padjait az utcára, valamint Jézus-szobrokat és más szentképeket is kidobnak oda.

Az AFP tudósítói pedig arról számoltak be, hogy ismeretlenek felgyújtották a Pedro de Valdivia magánegyetem fő épületét, amelyben a rektori hivatal is van. A tűz eloltására 16 tűzoltóautó érkezett a helyszínre.

Szemtanúk és a helyi média jelentése szerint az épület közelében maszkos tüntetők úttorlaszokat hordtak össze, amelyeket meggyújtottak, valamint összecsaptak a rohamrendőrséggel.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2020. September 17., 21:23
Továbbjutott a Fehérvár Máltán
Itthon - 2020. September 17., 20:28
Gyászol Hajdú Péter