Viorica Dancila, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, volt miniszterelnök lesz a hivatalban lévő Klaus Iohannis jobboldali államfő ellenfele a romániai elnökválasztás második fordulójában – derült ki a központi választási bizottság (BEC) által vasárnap éjszaka közzétett részeredményekből, amelyek az aznapi első fordulóban belföldön leadott szavazatok 93 százalékos feldolgozottságát tükrözték.

Iohannis az összeszámolt voksok 36,7 százalékát kapta, míg Dancila a 24,1 százalékukat. A harmadik helyezett Dan Barna, a jobbközép Mentsétek meg Romániát Szövetség jelöltje – aki az exit pollok közzététele után még a többnyire jobboldali érzelmű diaszpóra szavazataitól remélte azt, hogy felhozzák a második helyre – alig 13,6 százalékon áll. Ekkora hátrányt akkor sem dolgozhat már le, ha külföldön valamennyi román állampolgár rá szavazott volna.

A külföldi választókörökben egyébként, ahol egész hétvégén, három napon keresztül lehetett voksolni, 673 ezer szavazatot adtak le, csaknem kétszer annyit, mint a 2014-es elnökválasztás – eddigi csúcsot jelentő – második fordulójában.

A romániai elnökválasztás első fordulójában a hazai választási névjegyzékben szereplő 18 millió 217 ezer választópolgár 47,66 százaléka adta le voksát.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a voksok 4,2 százalékát kapta a belföldi szavazatok 91 százalékának megszámlálása alapján.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.