Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés kedden Madridban.

Baloldali, koalíciós kormány alakul Spanyolországban

"Spanyolországnak egy stabil kormányra van szüksége. (...) A szavazatok kijelölték az egyetlen utat, azt amelyen most együtt indulunk el a Spanyol Szocialista Munkáspárt és az Unidas Podemos" – fogalmazott az előzetes együttműködési megállapodás nyilvános aláírása után Pedro Sánchez ügyvezető kormányfő, a PSOE főtitkára.

Felidézte, hogy a két párt korábban, az áprilisi választások után nem tudott megállapodni a kormányzati együttműködésről, és tudatában vannak annak, hogy ezzel sok választónak csalódást okoztak.

"Ez a kormány az ország haladásáért fog dolgozni" – jelentette ki hangsúlyozva, hogy szellemiségébe nem fog beleférni a gyűlölet és a spanyolok közötti szembenállás.

Pedro Sánchez kiemelte azt is, hogy az aláírt megállapodás négyéves kormányzati ciklusra szól. A stabil, fenntartható parlamenti többség megszerzése érdekében egyeztetéseket kezdenek a többi párttal. "Számítunk minden politikai erő nagylelkűségére és felelősségére" – jegyezte meg.

Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője hangsúlyozta: egy progresszív kormányt kívánnak létrehozni, amely kombinálja pártja bátorságát a szocialisták tapasztalatával és a területi krízis leküzdéséért, valamint a társadalmi igazságosságért dolgozik.

"Itt az idő hátrahagyni bármiféle szemrehányást és vállvetve dolgozni a történelmi feladaton, amely előttünk áll" – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: a következő hetekben kidolgozzák a kormányprogram részleteit és a koalíciós kabinet felépítését is.

A parlament épületében aláírt előzetes koalíciós megállapodásban meghatározták az új kormány legfőbb cselekvései területeit. Eszerint céljuk a foglalkoztatás javítása, a korrupció elleni harc, a közszolgáltatások védelme különösen az oktatásban és az egészségügyben.

Egyebek mellett a nyugdíjak fenntarthatósága és értékállósága, a lakhatási jog garantálása, a kis- és középvállalatok erősítése, az euthaznáziához való jog és a vidék elnéptelenedésének visszafordítása is helyet kapott a nyilatkozatban.

Külön pont érinti Katalóniát, amely a két párt között az egyik legvitásabb kérdésnek számít, mivel a PSOE elutasítja, az Unidas Podemos támogatja a függetlenségi népszavazás megrendezését.

A dokumentumban az szerepel: a spanyol kormány számára prioritás az együttélés biztosítása Katalóniában és a politikai élet normalizálása. Ennek érdekében fokozni fogja a párbeszédet és keresni a megértést, de mindig az alkotmány keretein belül maradva.

Aggasztónak nevezte a PSOE és az Unidas Podemos megállapodását Pablo Casado a legnagyobb ellenzélki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke, hangsúlyozva, hogy semmilyen módon nem támogatják a tervezett koalíciót.

"Most Sánchez nyilvánvalóvá tette, hogy jobban kedveli a baloldali radikalizmust" – mondta a pártelnök, aki szerint ezzel végleg bezárult az ajtó egy esetleges szocialista és néppárti együttműködés előtt.

Hozzátette: Sánchez nem képviseli a "történelmi", "józan" szocialista pártot, amelynek szerinte sürgősen "vissza kellene térnie".

Ahhoz, hogy a koalíciós kormány megalakulhasson további pártok támogatása szükséges, kettejüknek ugyanis összesen 155 mandátuma van a 350 fős parlamentben. A miniszterelnök-jelölt megválasztásához első körben 176 támogató szavazat szükséges.

A PSOE és az Unidas Podemos a tavaszi választások után hónapokig tárgyalt egymással egy kormányzati együttműködésről, de az végül az akkori kölcsönös bizalmatlanság és a tárcák elosztásáról szóló vita miatt kudarcba fulladt.

Mivel a PSOE nem kapta meg kisebbségi kormányához a támogatást a parlamenttől, új választást kellett kiírni, amelyet múlt vasárnap rendeztek meg.

Ennek eredményeként a kormányalakítási lehetőségek tovább nehezedtek. 16 párt került be a törvényhozásba, így jóval széttagoltabb lett a politikai spektrum.

Ráadásul a PSOE-nak és az Unidas Podemosnak kevesebb mandátuma van mint tavasszal. A számítások szerint hét kisebb párt támogatását kell megszerezniük programjukhoz, ha nem akarnak a katalán és baszk szeparatista pártok támogatásától függeni, ahogy azt nyilatkozta hétfőn José Luis Ábalos, a szocialista párt szervezeti titkára.

(Kép: MTI/EPA-EFE/Paco Campos)

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Talán ők is rájönnek, hogy mit jelent az összefogás!!! Én drukkolok a spanyoloknak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.