Csehország 12 amerikai helikoptert vásárol, a tranzakció ára 12,6 milliárd korona (163,8 milliárd forint). A cseh védelmi tárca erről a döntéséről kedden tájékoztatta a kormányt – jelentette be a keddi kormányülés után Lubomír Metnar cseh védelmi miniszter.

Amerikai helikopterekkel erősítenek a csehek

A tárca az üzletet az idei év végéig szeretné lezárni. Az amerikai helikoptereket 2023-ban kellene megkapnia a cseh hadseregnek. A miniszter közlése szerint az előkészített szerződéstervezet lehetővé teszi, hogy a cseh hadiipar több mint harminc százalékban kapcsolódjon be a megrendelés teljesítésébe.

A tizenkét helikopter közül nyolc UH-1Y Venom típusú gép, míg négy AH-1Z Viper típusú. Metnar azt mondta, hogy a kormány megrendelésére Csehország, kedvezményesen, olyan áron kapja meg a gépeket, mint az amerikai hadsereg.

"A cseh hadseregnek szüksége van az új helikopterekre, a jelenlegi Mi-24-es orosz gépek már életképességük határán vannak. Továbbá le kell számolnunk az orosz hadiipartól való függőséggel is" – nyilatkozta Lubomír Metnar újságíróknak.

"Az Egyesült Államok kormányával az év végéig szeretnénk megkötni a kormányközi szerződést" – jegyezte meg a cseh védelmi miniszter.

(Kép: Wikipédia)

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

advocat
A cseh hadseregnek szüksége van az új helikopterekre, a jelenlegi Mi-24-es orosz gépek már életképességük határán vannak. Továbbá le kell számolnunk az orosz hadiipartól való függőséggel is" – nyilatkozta Lubomír Metnar újságíróknak.
Mi meg seftelünk velük. Éljen Putyin és Viktor megbonthatatlan, örök barátsága!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.