Sikkasztás miatt 12 bűnvádi eljárás zajlik a távol-keleti Vosztocsnij űrközpont építésével kapcsolatban.

Káoszt és tolvajokat találtak az orosz űrközpont építése körül

Fotó: Mikhail Klimentyev / Sputnik / AFP

Szvetlana Petrenko, a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) szóvivője vasárnap az Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy mások mellett Jurij Volkodav, a 6-os számú katonai építési főosztály volt igazgatója ellen folyik nyomozás. Negyvenkét sikkasztási, csalási és hivatali visszaélési ügy már a bíróságon van, 58 személyt pedig már elítéltek. A legsúlyosabb verdikt 11 és fél évig terjedő szabadságvesztés volt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormánnyal múlt hétfőn megtartott tanácskozásán kifogásolta, hogy Vosztocsnijon nem sikerült rendet teremteni, mert szerinte az objektumon a több tucatnyi büntetőeljárás elindítása és a kiszabott letöltendő börtönbüntetések ellenére is százmilliós nagyságrendben folytatódik a lopás – írta az MTI.

"Százszor is elmondtuk, hogy dolgozzanak átláthatóan, nagy pénzeket utalunk ki, és hogy ez a projekt gyakorlatilag össznemzeti jellegű. De nem, lopnak, százmilliós nagyságrendben! Már többtucatnyi bűnvádi eljárást indítottak, ítéleteket hirdettek ki, és embereket ültettek le. De nem, máig sem sikerült ott kellőképpen rendet teremteni" – mondta Putyin.

Az elnök, aki a katonai közbeszerzések átláthatóságával kapcsolatban vetette fel a Vosztocsnij ügyét, hangsúlyozta, hogy az űrközponttal kapcsolatban tüzetes ellenőrzést kért a főügyészségtől és a nyomozó hatóságoktól.

Később Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy a Putyinnak Vosztocsnij ügyében benyújtott átfogó jelentés szerint az űrrepülőtérre fordított 91 milliárd rubelből 11 milliárdot (1 rubel/4,75 forint) sikkasztottak el. Ebből 3,5 milliárdot sikerült visszaszerezni. 19 objektum közül még ötnek az építését nem fejezték be.

Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz állami űripari vállalat igazgatója úgy vélekedett, hogy egyelőre nincs ok aggodalomra a Vosztocsnij űrrepülőtérre fordított összegek felhasználásával kapcsolatban. Ugyanakkor elismerte, hogy az elnök által hangoztatott aggály "abszolút megalapozott".

A TASZSZ szerint a Távol-Keleten, az Amuri területen található Vosztocsnij Oroszország első, kizárólag polgári célokat szolgáló űrközpontja. A mintegy 700 négyzetkilométeren elterülő objektumnak a tervek szerint függetlenítenie kell az orosz űrprogramot a még a szovjet időkben létrehozott, kazahsztáni Bajkonurtól.

Építése 2012-ben kezdődött el, az első rakéta 2016. április 28-én startolt el Vosztocsnijról. Az orosz főállamügyészi hivatal 2014 és 2018 között több mint 17 ezer szabálysértést fedett fel és mintegy 140 bűnvádi eljárást indított.

Napi.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.