A Horvátországból az Európai Unió más országaiba távozók több mint fele az alacsony béreket és a széles körben elterjedt korrupciót, egyharmada a társadalom megosztottságát, egynegyede pedig az állami intézmények rossz működését jelölte meg fő okaként annak, hogy elhagyta hazáját – derült ki zágrábi bölcsészettudományi kar pszichológia tanszékének felméréséből, amelyet hétfőn tettek közzé.

A fizetés kicsi, a korrupció nagy – ezért mennek el az országból a fiatalok

A közvélemény-kutatáson 1126, az Európai Unió más tagországaiba távozott horvát állampolgárt kérdeztek meg, akik túlnyomórészt Németországban, Angliában és Írországban élnek. A felmérés azt is kimutatta, hogy közülük a 40 év körüliek háromnegyede felsőfokú végzettséggel rendelkezik.

A megkérdezettek 18,9 százaléka azzal indokolta döntését, hogy nem tud lakást venni, 17,1 százalékuk a kevéssé inspiráló munkakörnyezetet, 5,3 százalékuk pedig a regionális fejlettségbeli eltéréseket említette távozásának okaként.

Az elvándoroltak harmada szívesen hazatérne, ha megfelelő változások állnának be Horvátországban. 33 százalékuk abban az esetben költözne vissza szülőföldjére, ha tudna annyit keresni, hogy az tisztességes életet biztosítson számára. Tíz százalék a korrupció felszámolásához és az életminőség javulásához kötötte hazatérését. Mindazonáltal a megkérdezettek valamivel több mint 18 százaléka semmi szín alatt sem költözne vissza Horvátországba.

A tanulmány szerzőinek következtetése szerint a horvát elvándorlók a rossz gazdasági és társadalmi körülmények miatt hagyják el hazájukat, mindamellett a gazdasági megfontolások fontosabbak számukra, mint a társadalmi viszonyok.

(Kép: MTI/KKM/Burger Zsolt)

Forrás: MTI

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
@Csizmás Kond: Megélni akarnak,,vazzze. ,normális munkából,fizetésből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
@Csizmás Kond: Megélni akarnak,,vazzze. ,normális munkából,fizetésből.
kokopelli
@Clavigo: nem csak úgy megélni,hanem a családnak valamit nyújtani is!A jó szakmunkásokat mindenhol
keresik!A 30 nap próbaidőben eldől,hogy ért-e a szakmához,vagy nem! Bolond az a fiatal,aki nem próbálja
meg!Egy biztos,hogy a gyerekeiknek már sokkal könnyebb lesz! Meg kell próbálni,különben egész életedben
szemrehányást teszel magadnak!
Clavigo
@Shikari: Ugye téged sem zavar,,hogy hülye vagy...
Csizmás Kond
@Clavigo: Amúgy ha odafigyeltél minden olyan ország ahová a zunió betette a lábát az elvándorlásból csinált rekordot.
kokopelli
@Clavigo: ...ha odafigyeltél...stb...stb!! (;-))
Természetes,hogy az Úniós tagországokból mennek nyugatra,mert nekik nem kell vízum a belépésre,és
külön engedély a munkafelvételre!A fidesznyikek ezt nem tudják!Szomorú!?... (;-))
Aki Én
@Csizmás Kond: megint nem olvastad el a cikket, de osztod az amúgy is kevés eszed. Vagy még rosszabb, elolvastad, de ezt sem érted.
Egyébként nem az eu-ból, hanem az eu-ba menekülnek te lúzer.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.