Új kezdetet ígért az Európai Unió számára szerdán Ursula von der Leyen, aminek érdekében az új összetételű biztosi testület jóváhagyására kérte az Európai Parlamentet (EP).

Az Európai Bizottság megválasztott elnöke a strasbourgi plenáris ülésén bemutatta a programját, illetve csapata tagjait. A képviselők ezt követően, délben szavaztak a jóváhagyásról.

Beszédében Ursula von der Leyen aláhúzta, hogy nagy változások lesznek a következő öt évben, de ez a helyes út, még ha nem is mindig lesz könnyű. "Készen állunk, lássunk munkához" – mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt években az "itt és mostra", a különböző válságok kezelésére, és eközben az egység megőrzésére kellett fókuszálni, de az EU mindig is akkor teljesített legjobban, amikor bátran cselekedett. Erre példaként hozta fel a közös piacot és valutát, a keleti bővítést.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy kis híján sikerült elérni a nemi kiegyensúlyozottságot az új biztosi testületben.

Létkérdésnek nevezte a klímaváltozás elleni küzdelmet, amelyben szerinte Európának kötelessége vezető szerepet vállalnia, és erre képes is.

Kiemelte, nincsen egyetlen elvesztegethető perc sem, a kontinens karbonsemlegességének eléréshez pedig az ipari, széntermelő, nagy szén-dioxid-kibocsátású régiók gazdaságának támogatására van szükség. Továbbá elmondta, hogy mandátuma első száz napjában átfogó tervezettel fognak előállni a zöld átmenetről.

A megválasztott elnök kijelentette, a migráció kihívása nem fog eltűnni a közeljövőben, ezért olyan tartós, közös, humánus és hatékony megoldásokat kell találni, amelyek elfogadhatóak minden fél számára.

Biztosítani kell az itt maradók integrációját, ahogy a jogosulatlan kérelmezők visszaküldését is. Meg kell törni az embercsempész-hálózatok üzleti modelljét, meg kell egyezni a dublini menekültügyi rendszer reformjáról, illetve erősíteni kell a külső határok védelmét, és támogatni kell a migrációs származási és tranzitállamokat – közölte.

Európa mindig menedéket fog nyújtani azok számára, akik nemzetközi védelemre szorulnak

- mondta.

Kiemelte, hogy nem szabad megalkudni a közösség alapját képező jogállamiság ügyében, a brüsszeli testület nem fog vonakodni a szükséges intézkedések megtételétől annak védelme érdekében, ugyanakkor minden tagállamnak azonos elbánásban kell részesülnie.

Érintette az Egyesült Királyság kiválását is, és kijelentette, ő mindig is a brit tagság támogatója lesz.

Emellett beszélt az EU nemzetközi szerepének megerősítéséről, a multilateralizmus védelméről, a gazdasági és monetáris unió kiteljesítéséről, a digitalizációról, a tisztességes és szabad kereskedelemről, az innovációról és az iparpolitika jövőjéről is.

"Éljen soká Európa!" – zárta angolul, franciául és német elmondott beszédét.

A vitában a három legnagyobb frakció, a néppárti, a szociáldemokrata és a liberális-centrista képviselőcsoport vezetője támogatásáról biztosította Ursula von der Leyent. A zöldek nevében Ska Keller társelnök azt közölte, hogy tartózkodni fognak a voksoláson, minthogy elégtelennek tartják a tervezett éghajlatvédelmi programot. A radikális bal-, illetve jobboldali képviselők várhatóan egyaránt a testület ellen fognak szavazni. A szakemberek szerint szinte biztosan meglesz a többség a jóváhagyás mellett.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.