A magát magyar-kiwinek nevező Claire Szabót választotta elnökévé szombaton az Új-Zélandon kormányzó Munkáspárt – jelentette a The New Zealand Herald című helyi lap.

Magyar származású elnöke lett az új-zélandi Munkáspártnak
Fotó: Facebook/Claire Szabó

A 41 éves Szabó a párt maori alelnökét, Tane Phillipset és a párt nyugati parti szervezetének tagját, Lorna Crane-t utasította maga mögé a pártelnöki szavazáson. Az angolszász rendszerben működő párt vezetője azonban továbbra is Jacinda Ardern kormányfő.

A kongresszushoz intézett írásos nyilatkozatában Szabó kiemelte, hogy egy menekült és egy ápoló gyermeke, egy pedagógus felesége, két kisgyermek dolgozó édesanyja, aki megérti a mindennapok kihívásait. Kitért arra is, hogy édesanyja gyakran dolgozott éjszakai műszakban, édesapja pedig a helyi önkormányzatnál dolgozott. Önkormányzati házban laktak, amelyet egy idő után alkalmuk nyílt megvásárolni, és ez rádöbbentette arra, hogy mekkora különbség, ha az ember a saját otthonának a tulajdonosa is. Az új pártelnök eddig a szegényeknek házakat építő és lakhatást biztosító Habitat for Humanity nevű segélyszervezet vezetője volt. Leszögezte azt is, hogy alig várja, hogy "harcra késszé" tegye a pártot a 2020-as választásokra. Szabó édesapja 1956-ban menekült el Magyarországról.

A Munkáspárt elnöki széke azért üresedett meg, mert Nigel Haworth előző pártelnök szeptemberben lemondott, mert a párt szexuális zaklatási botrányba keveredett, és a miniszterelnök-pártvezető Ardern Haworth értésére adta, hogy szerinte nem megfelelően kezelte az ügyet. A szexuális zaklatás ügyében két vizsgálat is folyamatban van; egy a zaklatás ügyében, és egy másik annak feltárására, hogy a párt vezetése hogyan kezelte a panaszt.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

grincss
Nna, basszus!
Aztat hittem, h "Karma1"-ről van szó! :-)
verőce21
Lassan már minden vezető a női nemből kerül ki a világon, mert a férfiak mindegyike "szexuális zaklatás" ügybe keveredik!

(De vajon mi lenne a nőkkel, ha nem kerülnének szexuális zaklatásba?) - Hazavinnének néha egy-egy feszesseggű táncos, vagy kóristalányt? Védtelen férfiak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.