Donald Trump amerikai elnök azt hiszi, hogy a hatalmát semmi sem korlátozza – állapította meg az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága kedden nyilvánosságra hozott jelentésében. A bizottság szerint támadhatatlan bizonyítékok állnak rendelkezésre arra vonatkozóan: Trump visszaélt hatalmával, hogy külföldi beavatkozással szerezzen előnyt a 2020-as elnökválasztás befolyásolására.

Trump azt hiszi, hogy egy abszolút uralkodó

A jelentés az elmúlt hetekben tartott bizottsági meghallgatásokon elhangzottakat összegzi. Az elnök alkotmányos felelősségre vonási eljárásához (impeachment) vezető meghallgatásokat a demokrata párti törvényhozók a Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti júliusi telefonbeszélgetés miatt kezdeményezték, mert Trump felvetette, hogy korrupciós vizsgálatot kellene indítani Kijevben a demokraták elnökjelölt-aspiránsa, Joe Biden volt alelnök és a fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeiben.

A bizottsági jelentés a meghallgatásokból azt a következtetést vonta le, hogy Donald Trump fehér házi megbeszéléseket, katonai segélycsomagot és más hivatalos csatornákat is felhasznált, hogy újraválasztásához külföldi segítséget vegyen igénybe.

(Kép: MTI/EPA/Andy Rain)

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ezzel így lehet orbán is! ha a XX.század csupa idióta hülyével kezdödött,akkor miért nem indulhatna ugyan úgy a XXI. is? majd a történészek megmagyarázzák 100 év múlva,ha addigra ki nem halunk...
jesz
Másról akartam írni, de fentebb azt írja valaki, hogy "a nemzetközi körözés alatt álló hernádi"...
...hát ezen felröhögtem...miközben körözik(nem is akármiért) egyetemi előadó, az ország egyik legmenőbb cégét vezeti nem aprópénzért, és külföldiekkel tárgyal szégyenérzet nélkül...

Mi is volt a téma?...ja, Trump?...eh, már nem is érdekes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.