A klímavédelem miatt csökkentik otthonaikban a karácsonyi díszkivilágítást a németek, sokan a karácsonyi fények teljes elhagyását tervezik a jövőben – ez derült ki egy közvélemény-kutatásból.

Sötét lesz a németek karácsonya

A válaszadók 57 százaléka mondta, hogy csökkenti a karácsonyi díszkivilágítást az ünnepek alatt és arra is gondolt már, hogy azt teljesen elhagyja a jövőben – ismertette a YouGov által végzett reprezentatív felmérést a megrendelő dpa német hírügynökség.

A felmérésben résztvevők 11 százaléka válaszolta, hogy már idén sem használ karácsonyi fényeket a klímaválság miatt, tíz százalék pedig ezt tervezi a jövőben. A karácsonyi fények visszafogása idén a válaszadók 12 százalékának terve, 23 százalékuk ezt a lépést a következő karácsonyoktól tervezi.

Ugyanakkor a válaszadók 35 százaléka azt állította, hogy nem akar szakítani a karácsonyi kivilágítással. A vélemények megoszlanak abban, hogy általában kevesebb karácsonyi fény jelenjen-e meg az épületeken és az utcákon: a felvetés mellett és ellene is 44 százalék foglalt állást.

(Kép: MTI/AP/Jae C. Hong)

Forrás: MTI

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Nem úgy mint Tündérországban. Itt már hetek óta díszkivilágításban vannak a rongyrázós paloták.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
36
Na, ugye, ugye. Felvirágzik ismét a gyertya öntés, az üveg, fa és fém ipar. No, de honnan lesz fa, ha nem szabad kivágni? Honnan lesz méh viasz a gyertyához, ha már a méhek is kevesen vannak? Honnan lesz gyapjú, ha még a juh is túl sok metánt fingik? Ki ad nekem elektromos autóra pénzt? Hahh...különös világ kezd kibontakozni. (Leszögezem: Gyűlölöm a műanyagot és én lennék a legboldogabb, ha eltűnne az életemből!)
simmering73
Nem úgy mint Tündérországban. Itt már hetek óta díszkivilágításban vannak a rongyrázós paloták.
Csizmás Kond
...jövőben meg mekka felé leborulva fogják megtartani...
kokopelli
@simmering73: ...a YouGov állítja,amelyik a Brexitet is megjósolta! 50%-a nem rossz,mert vagy igen,
vagy nem! (;-)) ...az első Adventől Szentestéig fényárban úsznak a karácsonyi vásárok,és viszik a fenyőfákat,
is mint minden évben! Ők nem tudnak a YouGov-ról! (;-))
36
@simmering73: Én sem fogadom el a giccsparádét. Ráadásul a magyar sokszor, sajnos übereli mindenben a szomszédokat.
36
@Csizmás Kond: Biza. Megmondták, hogy minden német településen kell egy mecset.:(
36
@Shikari: Ha nem is bontani, de átvenni és átalakítani. Ez is a cél egyébként. Liberálisék tudják, hogy a muszlim, egy "kolhoz vallás". Vagy benne vagy, vagy pusztulj a föld színéről.
36
@Shikari: Így van. Az -isztáni népekkel(is) kipróbálták már ezt,-csak Sztálin idejében- erőszakos oroszosítás és kommunizálás valósult meg-a muszlimokon!- és sikerült nekik.-Nyelv és ideológia tekintetében is. Gondolták, ha ezt így benyelték anno a muszlimok, hát akkor a muszlim vallással együtt benyelethető, kommunizmussal megspékelve Európa is. Ki van ez már kísérletezve.
jesz
majd a muszlimok megmodják a debil németeknek lesz- e egyáltalán karácsonyuk, és ha igen, akkor a müezzin fogja tartani?
kokopelli
@csak úgy...: ...aki pl. a katolikus bajoroknak meg akar tiltani valamit,az jobb,ha maga kivándorol!
Az evangélikus "frankok"-nak ugyanúgy! Nem tudják miről írnak ill. beszélnek! (;-))))
Csizmás Kond
...amúgy tudni illik, hogy ez az ekkora fokú muszlim bevándorlásban Ízráelnek nagyon benne van a keze..Perez annakidején meg is mondta, hogy csak így tudnak megszabadulni az őket ért iszlám nyomástól.
fahrenheit451
Én megmentem a karácsonyt, ha akarjátok - de csak akkor, ha tényleg akarjátok.

www.youtube.com/watch?v=L_jWHffIx5E
Csizmás Kond
@csak úgy...: ...fogadok te a fehér fajhoz tarozol...
36
@fahrenheit451: :) Szuper. Az egyik kedvencem.:) Nagyon mélyen filozófikus. A másik a The Offspring, Why don't you get a job? című száma.
fahrenheit451
Én tudok sötét lenni karácsonykor is - ha akarok (de ha nem akarok, akkor nem kell)

www.youtube.com/watch?v=9Ht5RZpzPqw

The Rock Show
csak úgy....
@Shikari: dade-dade, te kivürü-bévürü setét...
KisGenyo2
Nem csak a karácsonyuk sötét, hanem ők maguk is.
Ha mindegyik csak 150-200 kilóval könnyebb autóval mászkálna, mint most, akkor 3x ennyi karácsonyi fény mellett is jócskán csökkenne az a bizonyos ökológiai lábnyom.
Képmutató, ostoba banda... ;-)
csak úgy....
@Csizmás Kond: lassan hasznáhatod a doktori titulust..
kokopelli
@csak úgy...: hagyd őket! Kidurrannak az irígységtől! A német dolgozók karácsonyi külön pénzéből
hónapokig zabálhatnának! (;-))
csak úgy....
@Shikari: ha te mondtad,akkor azt nem modta senki.
csak úgy....
@Shikari: ma nagyon termékeny vagy dade! :) 500ft prémcsit érdemelsz.
néha azért vegyé ám levegöt,mert már érezhetö a firkálmányaidból,hogy az agyad
nem kap elegendö oxigént.
csak úgy....
@Shikari: akid anyád kinyomott,na az a fos...
különben kezdek aggódni az egészségedért! mindíg is hülye vótá de bunkó,parszt
csak az utóbbi idökben...
kokopelli
@csak úgy...,de bűzlik belőlük az irígység! Szegény nyugatraszakadt magyarok meg vásárolnak,mint az őrültek!
Igaz,hogy megdolgoznak érte egész évben! Mindenhol hallod őket,mivel jó hangulatban,zsebben €-val,könnyen
viccelnek!! A gyerekek meg még fordítanak is a szülőknek! (;-))
csak úgy....
@Csizmás Kond: ha másra nem is de vibrátornak jók vagytok,föleg a dade @Shikari: :)
csak úgy....
@kokopelli: irigy emberek mindenhol vannak , az engem nem zavar.
ami engem zavar ,az a tudálékoskodó butaság ,amit itt eggyesek tökélyre fejlesztettek.
kokopelli
@csak úgy...: Egy település sem hagyja ki N.o.-ban a piactéri megvilágított óriás fenyőfa felállítását! A fiata-
lok dolga,ami után valamelyik piactéri vendéglőben isznak egy pár sört!Évszázados hagyomány! Rossz duma
a világítással való takarékoskodás!!A város közvilágításához hasonlítva semmi!Ugyanúgy az otthoni kará-
csonyfavilágítás összehasonlítása a napi általános felhasználással!( háztartási gépeknek,tv-knek,PC-knek...!
Engem sem zavar a butaságuk,mert kabarénak tűnik a baromságuk!
Lepényleső
...de nem annyira mint a nemzeti,hiszen ők nagyokat tudnak álmodni,kiváltképp lopni?
Eriksson
Hej németek! Hát a lignitbányákkal mi lesz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.