Széles körben felháborodást okozott Németországban egy emberölés, amely egy karácsonyi vásár közelében történt. A feltételezett elkövetők tizenévesek, vasárnap fogták el őket.

Tizenévesek vertek agyon egy német tűzoltót az augsburgi karácsonyi vásárban

Az eset a Bajorország tartományi Augsburg belvárosában történt, az áldozat egy 49 éves tűzoltó, aki feleségével és egy baráti házaspárral péntek este felkereste a város híres karácsonyi vásárát, majd hazafelé sétálva vitába keveredett egy csoport fiatallal.

A vita verekedésbe torkollt, az áldozat a fejére mért ütésektől elesett és elveszítette az eszméletét. A túlerőben lévő hétfős csoport támadásában súlyos arcsérülést szenvedett a másik házaspár férfi tagja is.

A támadók elmenekültek, a mentők sikertelenül próbálták újraéleszteni az áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

Az erőszakos bűncselekmény országszerte felháborodást keltett, a rendőrség külön nyomozócsoportot állított fel a tettesek kézre kerítésére. A bajor tartományi belügyminisztérium vasárnap közölte, hogy a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították a feltételezett elkövetőket és elfogták őket.

A halálos csapásokat az áldozatra egy augsburgi születésű, 17 éves fiatalember mérte, aki a német mellett további állampolgárságokkal is rendelkezik.

Elfogtak egy ugyancsak 17 éves és Augsburgban született fiatalembert is, aki a közlemény szerint egy dél-európai ország állampolgárságával rendelkezik.

Ez a "borzasztó támadás sok embert megrázott Augsburgban, és messze a városon kívül is", ezért is fontos, hogy a rendőrség gyorsan elfogta a feltételezett elkövetőket

- emelte ki Joachim Herrmann tartományi belügyminiszter.

A Bild című lap értesülése szerint az egyik gyanúsított a német mellett török és libanoni állampolgársággal rendelkezik, a másik gyanúsított pedig olasz állampolgár.

(MTI)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Remélhetőleg méltó büntetés jár nekik és azoknak is, akik brutalitásra nevelték őket!!!
fahrenheit451
Ölni tudnék.
Isten megbocsát, én nem.
Bajorok, baszd meg...
BMV (élje át... a fejlődés örök...), bajor csemege, Weber, kolbász, és... és ennyi.
A kurva anyátok gecik!

www.youtube.com/watch?v=U2Kyu4XURaE
csak úgy....
@Shikari: az kicsit se zavarjon,hogy a tettesek német taknyok vótak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.