Rablótámadásban meggyilkoltak egy magyar nőt a hét végén Nigériában – derül ki nigériai sajtójelentésekből.

A beszámolók szerint a gyilkosságot vasárnap késő este követték el a nő és kameruni származású férje közös lagosi otthonában, ahol három kisgyermekükkel éltek. A dunaújvárosi származású nőt a támadók megölték, férjét súlyosan megsebesítették, állapota válságos. A gyerekeknek nem esett bántódásuk, feltehetően nem voltak a lakásban a bűntény idején.

Az elkövetők azt állították, hogy villanyszerelési munkálatokat kell elvégezniük, és ennek ürügyén jutottak be a pár lakásába, ahol azonnal különválasztották és más-más szobába hurcolták őket. Először arra kényszerítették a nőt, hogy utaljon át nekik pénzt, majd elvették tőle a bankkártyáját. A híradások szerint a támadók savat itattak mindkét áldozattal, majd késsel megsebesítették őket, és a nőt egy párnával megfojtották.

A férfi – sebesülése ellenére – segítséget tudott kérni, és a helyszínre kiérkező rendőrök mindkét támadót elfogták.

A kameruni férfi a Maersk nemzetközi szállítmányozási vállalat nigériai részlegének igazgatója. Egyes elképzelések szerint a pár elleni szándékos merényletet próbálhatták rablótámadással álcázni.

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Csak a férje lehetett! Miért ölték volna meg a nőt, ha a férjét nem?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok