Greta Thunberg svéd klímaaktivista lett az év embere az amerikai Time magazinnál – írja az Euronews.

Greta Thunberg lett az év embere
Fotó: Youtube

A 16 éves lány egy magányos stockholmi demonstrációval indított, ebből hónapok alatt világméretű tüntetéssorozat alakult ki.

Thunberg madridi klímakonferencián is többször felszólalt. Legutóbb arról beszélt, hogy miközben egy ilyen értekezletnek átfogó megoldást kellene találnia a környezeti porblémákra, valójában az alkudozás terepe, ahol az egyes államok megpróbálnak kiskapukat találni, hogy ne kelljen emelniük környeztvédelmi vállalásaikat.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
De hát a teljes Fidesz azt mondta, hogy ez csak egy buta liba. És egy Euronews mégis? Ezek nem figyelnek Európa szellemi vezetőjére, erkölcsi fároszára? Hiába szórta elébük a gyöngyöt? A végén még azt is megéljük, hogy sz@rnak a Mi Istenünk fejére.
Persze, hogy az egésznek a Soros-Gyurcsány-GyurcsányNÉ-féle Hármak Bandája az okozója.
De coki félelem, már ott áll a vártán a Viktor új erős embere. Az majd a helyes útra tereli a tévelygő liberál-euro-bolsikat. Csak addig kell türelemmel lenni...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Greta Thunberg a fiatalok segélykiáltása a felnőttek felé. Mert ő fiatalok fogják elszenvedni azt a felelőtlen gazdaságpolitikát, amit a felnőttek alakítottak és volt szerencséjük élvezni, a hatásai nagy részétől pedig mentesülni.
jesz
Az emberiség féktelen szemetelése, a füstokádó ipari és lakossági kémények, az óránként több tonna kerozint elégető repülők tízezrei naponta, a vulkánkitörések, a sok műanyag flakon egy tömbben hánykolódva a tengeren, ez mind a mi sarunk...(homo sapiensé)
Ezzel együtt kell élnünk, még ha nehezen is...
(nekem rögeszmém, hogy a sok százezer migráns hol, hová,mennyit szarik?) mert ez is szemét, méghozzá fertőző..

Viszont a Naprendszerünkben történő változásokkal nem tudunk mit kezdeni. Ha lassan is, de lesz itt még jóval melegebb is, amivel Greta sem tud mit kezdeni.
RonaGyuri
Ez a bornírtság még vetekszik a klíma gondokkal

a derék matyar köz-megmondók nekiestek a diáklánynak

Mint ismert: „A 16 éves svéd klímaaktivista, a pénteki klímasztrájk kezdeményezője, Greta Thunberg lett az Év Embere a Time-nál.”. Nincs ebben semmi meglepő, ahogy abban sem, amit az erről szóló cikk után a hvg.hu derék olvasói odarondítottak vélemény címén.
A legdurvább vélemények „szerzői” persze szinte ugyan azok, mint, akik – vagy az amik jobb lenne??? – a harmadéves egyetemista kinevezése kapcsán helyre tették a rácsodálkozókat! =))
Jozefina
Ha megmozdul a világ ifjúsága, akkor a sok pénzéhes embert és a világ vezető országainak irányítóit is elsőpörheti, akik önös érdekekből gátolják a klimakatasztrófa korlátozását kezdeményezőket!! Ők az emberiség gyilkosai!!
Majd amikor elindul a tengarpartok melletti országokból is a menekültáradat a szárazföld belseje felé már akkor késó lesz észbekapniuk!!!
Ludas Matyi
@Shikari: Obama is beke Nobeldijat kapott es a kormanyzasa allatt 5 orszaggal folytatott haborut. Egyik hülyebb ,mint a masik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.