Rövid betegség után, péntekre virradóra egy New Jersey-i kórházban meghalt Danny Aiello amerikai színész.

Meghalt a Keresztapa trilógia egyik szereplője

A 86 éves korában elhunyt színészt A keresztapa II., A jónevű senki, a Kojak, a Tisztesség ára, a Volt egyszer egy Amerika, a Kairó bíbor rózsája, a Holdkórosok vagy a Jákob lajtorjája című filmekben is láthatta a közönség, de színházban is játszott és számos televíziós produkcióban is szerepelt. Aiello 35 éves korában jegyezte el magát a színészettel. Soha nem járt színiiskolába vagy egyetemre, első filmszerepét több ajánlat visszautasítása után vállalata el – emlékeztetett rá a The Hollywood Reporter.

Hatgyermekes olasz bevándorló családban született New Yorkban. Miután apja alig volt otthon, vak édesanyja nevelte fel őt és a testvéreit. Első filmszerepét 1973-ban a Bang the Drum Slowly című sportfilmben alakította Robert De Niróval együtt. Egy évre rá már A keresztapa II-ben játszotta a gengszter Tony Rosatót.

Egy interjújában 2011-ben arról beszélt, hogy rákbetegségben elhunyt színész fia, Danny Aiello III. halála után még fontosabb lett számára a színészet, mert ez némiképp el tudta vonni a figyelmét gyászáról. Gyönyörű hangja volt, ő énekelte Lasse Hallstrom Az igazi című romantikus drámájában a Fly Me to the Moon című számot. Több dzsesszalbuma is megjelent, köztük 2004-ben az I Just Wanted to Hear the Words című lemez, amely a kilencedik helyre jutott a Billboard dzsessz toplistáján. Sokan emlékeznek rá Madonna 1986-es zenés videójából: a Papa Don't Preach című klipben ő játszotta az énekesnő apját.

Öt éve I Only Know Who I Am When I Am Somebody Else (Csak akkor tudom, ki vagyok, ha valaki más vagyok) címmel adta ki memoárját.

Feleségével, Sandyvel több mint 60 évig voltak házasok, négy gyermekük született.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
b+ szerki mielőtt címet adsz valaminek olvasd el!!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2020. September 27., 18:17
Elő a szelvényekkel, itt vannak a hatos lottó nyerőszámai!
Szórakozás - 2020. September 26., 23:29
Így segít egy növényorvos