A szíriai és a líbiai konfliktusról egyeztetett telefonon kedden Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Orbán két barátja megdumálta egymás között a szír helyzetet

A megbeszélésből a Kreml azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy Putyin – az idlíbi és az északkelet-szíriai helyzet stabilizálásáról megkötött kétoldalú megállapodásokkal összhangban – hangsúlyozta az ottani terrorcsoportok elleni harcban kifejtett közös erőfeszítések növelésének fontosságát.

Az orosz elnök emellett, az eszkalálódó líbiai fegyveres konfliktussal kapcsolatban támogatásáról biztosította a rendezést célzó ENSZ- és német erőfeszítéseket, s kifejezte készségét a Líbián belüli kapcsolatok előmozdítására.

A török elnöki hivatal a TASZSZ jelentése szerint arról tájékoztatta a sajtót, hogy Erdogan és Putyin a kétoldalú viszony mellett regionális témákról, elsősorban Líbiáról és Szíriáról folytatott eszmecserét.

A Líbia keleti részét irányító Halífa Haftar tábornok csütörtökön bejelentette, hogy a hozzá hű erők döntő offenzívát indítanak a főváros elfoglalására. Haftar katonáit nem hivatalos közlések szerint orosz zsoldosok képezik ki, akik részt is vesznek a harcokban.

Az al-Arabíja szaúdi televízió értesülése szerint ugyanakkor Törökország kommandósokat küldött Tripoliba a nemzetközileg elismert, Fájez esz-Szarrádzs vezetett líbiai kormány tagjainak védelmére. Erdogan a hétvégén Isztambulban közölte Szarrádzzsal, hogy Ankara kész bármilyen katonai segítséget megadni Tripolinak a kétoldalú biztonsági megállapodás alapján.

(Kép: MTI/AP/Szputnyik pool/Mihail Klimentyev)

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@fideszes gyökér: Hiú ember a kgb-s. botox!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.