Békét sürgetett a Szent Földön, Szíriában, Libanonban, Jemenben, Irakban, Venezuelában, Ukrajnában és számos, konfliktusok tépázta afrikai országban Ferenc pápa hagyományos karácsonyi “Urbi et orbi” beszédében – írja a Reuters.

Ezt üzente Ferenc pápa karácsonykor

A több tízezer néző előtt elmondott beszéd központi motívuma az volt, hogy a változás minden esetben az egyének szívében kezdődik. “Sötétség lakozik az emberi szívekben, de Krisztus fénye annál erősebb” – mondta Ferenc pápa.

Az egyházfő külön kiemelte az üldöztetésnek kitett keresztényeket Burkina Fasóban, Maliban, Nigerben és Nigériában, Istentől kérte, hogy nyújtson vígaszt azoknak, akik a hitükért szenvednek.

A pápa beszédének egy egész részletét a világban élő menekültek és migránsok ügyének szentelte. “Az igazságtalanság miatt vágnak neki a sivatagoknak és a tengereknek, amelyek temetőikké válnak. Az igazságtalanság kényszeríti rá őket, hogy elmondhatatlan kegyetlenkedéseket viseljenek el, rabszolgaságot és kínzást embertelen gyűjtőtáborokban” – mondta egyebek mellett a pápa. “Isten lágyítsa meg gyakran kőkemény és önző szívünket, és tegye szeretete csatornájává. Hozza el a mosolyát a mi szegény arcunkon keresztül a világ minden gyermekéhez: azokhoz, akiket elhagytak, és akik erőszaktól szenvednek.”

(Kép: MTI/EPA/ANSA/Riccardo Antimiani)

Forrás: hvg.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

apgisbe
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
tudode
Béke az nyet, mert még van az ikertesókának raktáron rohadó robbanó cucca:
.
--- Civileket bombáztak az orosz gépek Szíriában
.
444.hu/2019/12/24/civileket-bombaztak-az-orosz-gepek-sziriaban
.
""""Legalább nyolc civil, köztük öt gyerek halt meg kedden orosz harci repülőgépek támadásában Szíria északnyugati részének egyik településen, ahol többségében otthonukból korábban elűzött emberek élnek, jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH)."""
.
A II, világháborúban emlékem szerint elhallgattak a fegyverek!
.
Úgy tűnik a hidegháború asztmás:
.
----- Így lett Magyarország az új hidegháború egyik főszereplője
.
www.youtube.com/watch?v=ILxGCoxsnZ8
.
Miközben a pajtik a papi bányájában szamizdatoznak/tak a migránCSOK ellen!
Rockxy
fletópápa üzengessen a nagyannyának

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.