Felére csökkent az Olaszországot tengeren át elérő illegális bevándorlók száma 2019-ben az előző évihez képest az olasz belügyminisztérium szerdán ismertetett adatai szerint, a 2017-es évhez viszonyítva pedig 90 százalékkal csökkent.

A számok nagyon nem Orbánt igazolják: egyre kevesebb a menekült

2019-ben december 24-ig 11 439 migráns érte el az olasz partokat. 2018 azonos időszakában ez a szám 23 210 volt, 2107-ben pedig 118 914. A legtöbb, 2654 illegális bevándorló az idén Tunéziából érkezett, az észak-afrikai országot Pakisztán és Elefántcsontpart követi a statisztikák szerint 1180, illetve 1135 migránssal.

Az erős csökkenés legfőbb oka szakértők szerint az a vitatott megállapodás, amelyet 2017-ben kötött az akkori szociáldemokrata kormány Líbiával, és amelyet sajtóértesülések szerint informális egyezségek kísértek több milíciával a polgárháború sújtotta észak-afrikai országban. A megállapodás révén akarták elérni, hogy a migránsok ne keljenek útra a tengeren át Olaszországba.

A 2018-as kormányváltást követően, a jobboldali Liga vezetője, Matteo Salvini lett a belügyminiszter, aki meghirdette a "zárt kikötők" politikáját a Földközi-tengeren tevékenykedő civil mentőhajókkal szemben. A 2019 szeptembere óta hivatalban lévő balközép kormány az elődjénél engedékenyebb bevándorláspolitikát folytat, és lehetővé teszi a mentőhajók kikötését. Az olasz partokat elérő legtöbb illegális bevándorló azonban nem így, hanem saját csónakokon vagy embercsempészek segítségével érkezik a tengeren át.

Kép: MTI/EPA-AAP/Bianca de Marchi

Forrás: hvg.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mégállnekem
Igen, ez igaz, egyre több a menekült...innen, ki az országból a szélrózsa minden irányába...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Összefoglalom a lényeget: Magyarországot megtámadták a migránspártiak, de Varga Judit rohadtul megvédte, minden nyugdíjas boldog a rezsiutival, az ország hasít, mint a hétördög. Magyar Levente szerint Magyarországnak mára olyan tekintélye és tisztelete lett Európában és a világban, amilyen 100 éve nem volt. Ezért, vagy másért, de a külföldön élő magyarok tömegével elkezdtek hazaözönleni, legalábbis a PestiSrácok szerint. Ebben lehet valami, 100 évvel ezelőtt pont ott voltunk a vesztett nagy háború után, a tanácsköztársaság után, románok által megszállva, a Párizs környéki béketerágyalásokon erősen hátrányos helyzetben,... alighanem most is valahol ott van a tekintélyünk és tiszteletünk, ahol akkor volt. Ja, hogy közben volt sokkal jobb is? Nahát, az most nem számít. Hogy a dekás gazságügyi miniszter síkhülye, vagy vérgeci, az nem vagy-vagy kérdés, lehet egy személyben mindkettő.
tudode
Miért, miért!
.
A félelemkeltés folyamatos! Felváltva vagy migráncs, vagy Soros!
.
Nehogy má keveredjen a csúti nemzethy vér más nációkkal!
.
Klassz lehet a déli határon lakóknak egész nap hallgatni az okoskerítés elrettentő mondóKÁJÁT!
.
----- Folyamatosan beszél a kormány okos határkerítése
.
24.hu/belfold/2017/03/09/folyamatosan-beszel-a-kormany-okos-hatarkeritese/
.
A bennszülöttek egy részét is kirázza a hideg a NER-tagok önfényező, be nem álló etetője miatt!
grincss
@Eladott Ország: Bocsi, de az utolsó mondatod hogyan illeszkedik a mondani valódban?
Megmagyaráznád? :-)
Nessy
@tudode: Kellenek az ellenségképek, minél távolabbi, annál jobb, mert így lehet a nagy megmentő szerepében tetszelegni pátunknak és kormányunknak!
division
Ez egy firkász, nem újságíró. Ekkora baromságot, hogy kevesebben jönnének...Hihetetlen!
Nessy
@durbincs: Unalmas vagy! Kérj új programot!
mégállnekem
Igen, ez igaz, egyre több a menekült...innen, ki az országból a szélrózsa minden irányába...
Eriksson
@division: Ez a cikk kizárólag az olasz partokon kikötő idegen utasokról ír. A szárazföldi turistautak viszont egyre inkább telítődnek.
Tehát a cikk csupán a valóság egy kis részletéről beszél.
csak úgy....
@Eriksson: te csak cikkekböl és térképröl ismered a világot?
namihami
Az, hogy a tények és számok nem igazolják a Vezér bemondásait, az nem az Orbán, hanem a számok hibája és baja. Ideje lenne felvilágosítani a számokat arról, hogy a Füstösnek mindig igaza van. Hiszen ő Európa Vezetője és Iránymutató Fénylő Csillaga. Mi pedig, áldásos működése révén már Európa vezető országa lettünk.
Olyan, mint az Isten--tévedhetetlen. És ezt sokezer Békemenetes hívő is igazolja. Némelyiknek még táblája, a többinek orvosi papírja van róla.
Yoda69
Bezzeg a magyar határ alá furt alaguton százezres nagysagban jönnek a migrancsok. Ahogy rezsigeci megmondta, most már jönnek a földön, a levegoben, a vízen és már a föld alatt is. Ugyhogy csak tessék tovább rettegni, és bejutni a x-et a fideSS nek, hogy tovabb rabolhassak a magyar emberek pénzét.
teuton
@Yoda69: Mi az, hogy csak szazezrek jönnek? Orban nmar arrol vizionalt, hogy Afrikaban szamilliok ülnek pakolt börönndökön es fogjak Europat lerohanni, bezzeg a magyar kormany es a kerites feltartoztatja öket! Jo lenne, ha Orbant lehetne feltartoztatni...
Yoda69
@teuton: Ezt hazudta vakondi elvtars :)
Eladott Ország
@grincss: tegnap, 17:28; Varga Judit nagyszerű káderré vált hónapok alatt, nem lesz itt gond, hiszen nem érdemes saját gondolatok kifejtésétől tartani. Fényes csillag ő az Orbán seggét habosra nyaló karrieristák hosszú, tömött sorában. A kiváló képességű, dekázni is tudó,-ami ugye a miniszterséghez ma igen jó ajánlólevél- miniszter asszonynak nem kellett beletanulnia a nervédő szövegelésbe, mert belülről jött ő! Előbb Áder Jánosnak volt tanácsadója annak Brüsszelbe száműzetése idején, majd két másik fideszes képviselőt segített ugyanott okos tanácsaival! Már hogyne állná meg a helyét, amikor személyesen kell kiállnia védeni a hazát a gaz liberálisok ellen! A narancsmezes honleány látványosan el van ájulva a megtiszteltetéstől, mint Jászai Gellért Mészáros Lőrinc barátságától. Felért a csúcsra. Nem akkor, amikor 37-szer rúgott a labdába anélkül, hogy az leesett volna, nem akkor, amikor a parlamenti bizottsági meghallgatásán új értelmet adott a Fidesz-hűségben gyökerező nagypályás arroganciának, és nem is akkor, amikor a – szintén a NER csöcsén lógó, közpénzzel kitömött – férjeurával tolt kispályás lakásbiznisz dacára alanyi jogon rászorultnak nyilvánította magát a havi 300 ezres lakhatási támogatással összefüggésben. A hatalmas államférfiú, a sajnálatos módon elvetélt sztárfutballista és sufnijogászból lett maffiavezér beemelte őt a focicsapatába, és azt mondta neki, hogy csatár lehet. Nem azt emelte ki, hogy a fidesz sokévi műanyagjogász felhozatalához képest szakmailag kimagaslóan felkészült és rendelkezik azzal a tapasztalattal, amivel egy potenciális igazságügyi miniszternek (és nem egy futballistának!) rendelkeznie kell. Hanem. Varga Juditra a megyekettes színvonalú futballcsapatként működő kormány csatáraként tekint a gazdája, és ez neki öröm és boldogság. Remélem egyszer olyan kormánya lesz ennek az országnak, amelybe nem csatárokat, droidokat, kesztyűbábokat igazolnak, hanem tisztességet, becsületet, feddhetetlenséget, hozzáértést, gerincet és szakmaiságot.
ómió
Sőt! Olyan már "nincs is"! A déli határunk is csak egy virtualitás!
almalibre
A migrációt elbagaterizálni ugyanolyan hiba, mint a globális felmelegedést: “1 fok az semmi!”.
Mindkettőbe beledöglünk (persze nem mi, csak az utódaink)...
kissé felnőttem
@almalibre: azért mert a milliárdosok már az ő országukat ki és szét rabolták. ez lesz lett is az uj világ trend. kisemberek soha nem állitják meg.
grincss
@Eladott Ország: Bocsi, de az "Alzheimer", tudod! :-)
Jól olvastam, csak sok blogban fordul elő a "de(é)kás megnevezés!
Ezért nem értettem, h mi köze van a DK-nak hozzá? :-)
Bocsi!
Lepényleső
Aki nem küzdött eddig sem a szűk látótérrel,annak ez a hír mint hír nem ér fel?
namihami
A tények nem igazolják Istenünk szavait? A számok cáfolják a Vezér igehírdetését?
Akkor ez csak a tények és számok baja lehet. Azok a hibásak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.