Tavaly négy bank ment csődbe az Egyesült Államokban, miután tavalyelőtt egy sem.

Tavaly négy amerikai bank ment csődbe

Az amerikai állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapján az szerepel, hogy tavaly májusban egynek, októberben kettőnek, novemberben pedig ismét egy banknak kellett lehúznia a rolót.

Az Egyesült Államokban 2018-ban egyetlen bank sem ment tönkre, három éve a számuk nyolc volt, és ezzel a 2007 óta bezárt pénzintézetek száma csaknem ötszázra nőtt. Az Egyesült Államokban 2016-ban öt, 2015-ben nyolc, 2014-ben még tizennyolc, egy évvel korábban pedig huszonnégy banknak kellett végleg bezárnia.

A csődhullám tíz éve tetőzött, a bezárt bankok száma 2010-ben 157-re nőtt az egy évvel korábbi 140-ről.

Az amerikai bankszektor nyeresége a tavalyi harmadik negyedévben 57,4 milliárd dollár volt, 7,3 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

(MTI)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nálunk meg a Matolcsy megmenti a haverok bankjait! =))
luiz
Hülyék,ha orbánhoz fordultak volna, secperc alatt megmentette volna őket bankonként 2 stadionért
kereső
@RonaGyuri: Ez is, hogy elsikkadt a többi hir között.Csak azok fogják a fejüket, akiknek a pénze már nem fért bele az OBA káártalanitási összegébe. Bezzeg voltak itt is olyanok, (matolcsy fiai), akik még időben ki tudták venni a pénzüket a rokony bankjából.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.