Hatéves mélypontra süllyedt tavaly az illegálisan érkező bevándorlók száma az Európai Unióban, valamivel több mint 139 ezer embert regisztráltak a tagországok külső határain – írta szerdán közzétett jelentésében a Frontex.

Frontex: hatéves mélypontra csökkent tavaly az illegálisan Európába érkezők száma
Fotó: Pixabay

Az EU part- és határvédelmi ügynökségének friss értékelése szerint a 2019-ben érkezettek száma 92 százalékkal alacsonyabb volt a migrációs válság tetőpontján, 2015-ben feljegyzett több mint egymilliónál. Az előzetes adatok szerint a csökkenés éves mértéke 6 százalék volt, és így a tavalyi lett a legalacsonyabb szám 2013 óta.

A bevándorlók száma már 2018-ban is meglehetősen alacsony volt a korábbiakhoz képest, ennek oka pedig elsősorban a Földközi-tenger középső és nyugati részén húzódó útvonalak visszaszorulása.

A legfőbb belépési pontnak ismét Görögország számít, ahol nagyjából 82 ezren értek partot, ez 46 százalékkal több, mint az előző évben. A migrációs nyomás tavasszal erősödni kezdett, szeptemberben tetőzött, a hidegek beköszöntével pedig újból csökkenésnek indult.

Spanyolországban 54 százalékos visszaesés volt megfigyelhető az egy évvel korábbihoz képest, így 24 ezerre csökkent az érkezők száma, akiknek legnagyobb csoportjait a marokkóiak és az algériaiak képezték.

Olaszországban eközben mintegy 14 ezer illegális határátlépést regisztráltak, ami 41 százalékos csökkenésnek számít. Legtöbbjük tunéziai és szudáni állampolgár volt.

A görög szigetekről az ország szárazföldi részére szállított migránsok egy része folytatta útját a Nyugat-Balkánon keresztül. Ennek megfelelően az év második felében növekedett az érkezők száma a görög-albán, valamint a Szerbia és Magyarország, illetve Horvátország közötti határon is.

A nyugat-balkáni útvonalon összesen 14 ezer embert regisztráltak, ami több mint kétszerese az előző évi adatoknak.

Mint írták, a bevándorlók legnagyobb csoportját az afgánok tették ki, legtöbbjük a kelet-mediterrán, illetve a nyugat-balkáni útvonalon át érkezett.

Emellett a Frontex azt is megállapította, hogy a 2018-as 19 százalékról 23 százalékra emelkedett a nők aránya. A 14 évnél fiatalabb gyerekek száma októberig nagyjából 14 600 volt.

(MTI)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emerich
Emerich : Már megint egy igaznak látszó kamu hír,más újságokban, és Erdogan török miniszter elnök nyilatkozataiban növekedésről van szó, csak pont a Frontex felmérésében csökkent a migránsok száma.Megy az érzékenyítés is, a nyitó képen két koszos kislány,éppen vizet iszik,az ehhez hasonló fotók csak azért kapnak helyet,hogy a keresztény emberek sajnálatát el nyerjék,azért mi sem vagyunk hülyék,tudjuk,hogy ezer más képet is oda tehettek volna.Nem kellenek a migránsok,nem kell az erőszakosan terjeszkedő muszlim vallásuk sem,jól el voltak eddig ott a muzulmán világban,maradjanak is ott.
justhpeter
Tehát a Frontex szerint is kizárólag Orbán és Bakondi fejében erősödik a nyomás. Mondjuk erre gyanakodunk már régóta.
Pálinkás Pál
@justhpeter: Ha ügyes vagy ,utána tudsz nézni...Vakondi túloz, a frontex meg bagatellizál!!
verőce21
A kecskeszopogató Abrakadabra népséget meg kell akadályozni, hogy illegálisan Európa földjére lépjen! Más kultúra, más szokások, nem összeegyeztethető életforma.
namihami
A Főnök pedig azt mondta, hogy sokkal több jön. És ezzel együtt egy csomó pénzt is odaadott a határhorgászoknak. (Legalább is ez volt a fedősztori.)
Felsejlik bennem, lehet hogy az egész vakítás célja csupán a haveri (és ezzel együtt máris ellenőrizhetetlen) lóvé kiutaltatására és ""biztos"" helyre irányítására kell? De neeeeemmmmm, a Viktor (és a Vakondi) biztos nem ilyen.
human
A Kossuth propaganda rádión meg minden héten elmondják, hogy tovább fokozódik a migrációs nyomás. Erről mindig Virág elvtárs mondata jut eszembe a Tanú című filmből.
"A nemzetközi helyzet egyre fokozódik."

De azt is megfigyeltem, hogy a filmben Virág elvtárs is mindig közmondásokkal szórakoztatta Pelikánt, ahogy Orbán is tette dakota közmondásaival, majd váltott a népi magyarra. De nem csak ennyi a párhuzam Orbán és Bacsó Péter Virág elvtársa közt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.