A NATO-nak és az Európai Uniónak is hozzá kell járulnia a közel-keleti feszültség csökkentéséhez, ugyanakkor az irakiaknak és az Iszlám Állam terrorszervezet elleni nemzetközi koalíciónak határozottan folytatnia kell a terrorizmus elleni közös harcot – hangoztatta Klaus Iohannis román államfő csütörtöki sajtóértekezletén.

A NATO-nak és az EU-nak is lenne keresnivalója az iráni konfliktusban

Iohannis üdvözölte Donald Trump amerikai elnök előző napi nyilatkozatát, és leszögezte: Románia kiáll Irak egysége, függetlensége, szuverenitása és területi épsége mellett, a térség békéjének biztosításhoz szükség van az iraki állami intézményrendszer működésére.

A román elnök szerint a külügyminiszterek pénteki rendkívüli értekezletén az EU-nak szerepet kell vállalnia a rendezéshez szükséges nyugalom megteremtésében, és meg kell vizsgálni annak lehetőségét is, hogy a NATO erősítse szerepvállalását a térségben, a terrorizmus elleni küzdelemben. Minderről Románia folyamatosan egyeztet a NATO-n és EU-n belül stratégiai partnereivel, köztük elsősorban az Egyesült Államokkal.

Iohannis úgy értékelte, hogy az utóbbi napok történései kihatással vannak az európai polgárok biztonságára is, nemcsak azon államokéra, amelyek közvetlenül érintve vannak. Hozzátette: a román érdekek és a román állampolgárok biztonsága mindeddig nem szenvedett kárt, az Irakban szolgáló román katonáké sem. Az iraki erők kiképzési programjában részt vevő 14 román katonát még az iráni rakétatámadások előtt áthelyezték a veszélyeztetett támaszpontokról.

Szerdán Nicolae Ciuca román védelmi miniszter is arról beszélt egy tévéinterjúban, hogy meg kell nyugtatni a román közvéleményt: a dél-romániai Deveselun üzembe helyezett amerikai rakétapajzs meg tudja védeni az országot és a térség többi NATO-tagállamát az esetleges (iráni) rakétatámadásoktól. A bukaresti vezetők ugyanakkor azt hangsúlyozták, hogy Romániát nem fenyegeti közvetlen veszély.

Kép: MTI/EPA/Justin Lane

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.