Őrizetbe vette a szlovák rendőrség különleges csoportja, és hivatali jogkörrel való visszaélés miatt eljárást kezdeményezett Dobroslav Trnka volt legfőbb ügyész ellen – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség rendőrségi közlésre hivatkozva csütörtökön.

A volt legfőbb ügyészt otthonából vitte el a rendőrség, őrizetbe vételének időpontját és az ügy hátterében álló okokat egyelőre nem közölte a rendőrség.

A szlovák hírügynökség az esettel kapcsolatban emlékeztet, hogy Trnka ellen hivatali hatáskörrel való visszaélés gyanúja miatt tavaly decemberben már indult egy eljárás: a vizsgálati szervek szerint az államügyész nem adta át a rendőrségnek az úgynevezett Gorilla-dosszié hangfelvételét, amely állítólag éveken át a birtokában volt.

A Gorilla-dosszié egy olyan – állítólag 2005-2006-ban végrehajtott titkosszolgálati lehallgatások leiratán alapuló – dokumentum, amelyben az akkori politikai és gazdasági elit közti összefonódásokra és korrupciós ügyekre utaló információk vannak. Az irat, amely az állítólagos titkosszolgálati akció fedőnevét viseli, még 2011 decemberében került nyilvánosságra, és több szerkesztőség is kézhez kapta. Az ügy rendkívüli közfelháborodást keltett, s a botrány miatt, 2012 elején, hónapokig tartó tüntetéssorozat indult az akkor ugyancsak közvetlenül a parlamenti választások előtt álló Szlovákiában.

A Gorilla-dosszié állítólagos hanganyagát tavaly ősszel egy rendőrségi házkutatás során Marián K., a két évvel ezelőtti, nagy vihart kavaró újságíró-gyilkosság megrendelésével vádolt szlovák nagyvállalkozó házában is megtalálta a rendőrség. Egy másik hangfelvétel leiratát – amelyen állítólag Trnka volt államügyész és Marián K. beszél a Gorilla-felvételekkel kapcsolatban – tavaly ősszel hozta nyilvánosságra a liberális Denník N napilap, amely korábban már több hasonló kiszivárogtatást közölt hasábjain.

Eddig egyik felvétel eredetiségét vagy annak ellenkezőjét, illetve forrását sem bizonyították érdemlegesen.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.