A Teherán közelében Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájából nem szabad politikai ügyet csinálniuk azoknak az országoknak, amelyeknek állampolgáraik vannak az áldozatok között – jelentette ki pénteken az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Irán előbb lelőtte a repülőt, most pedig megmondja a gyászoló országoknak, mit csináljanak

"Arra kérünk minden felet: emberiességi ügyekből – főleg egy ilyen tragikus balesetből – ne csináljon politikai kérdést" – mondta Abbász Muszavi, akit az ISNA félhivatalos hírügynökség idézett.

Az az öt külföldi ország, amelynek állampolgárai vannak az áldozatok között – Kanada, Ukrajna, Svédország, Afganisztán, Nagy-Britannia – csütörtökön kinyilvánította: Iránnak kártérítést kell fizetnie az áldozatok hozzátartozóinak, és a világ várja, mi erre Teherán válasza. Képviselőik Londonban alakították ki közös álláspontjukat. Eszerint Iránnak "alapos, független és átlátható nemzetközi vizsgálatot kell lefolytatnia az ügyben".

Muszavi kijelentette: Irán "minden várakozáson felül" működik együtt ezekkel a külföldi országokkal. Furcsa, hogy a kanadai külügyminisztérium azt kérte Irántól: a kanadai konzul hadd győződhessen meg az áldozatok állampolgárságáról, miközben már minden áldozatot azonosítottak – tette hozzá a szóvivő.

Kép: MTI/EPA

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Akárcsak egy "muszlim kezesbárány"!
vacsi
"A Teherán közelében Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgép"
Láttam a videót a 2 kilőtt rakétáról, az nem lehetett tévedés!
Borsodi
Minden Országnak akinek utazott állam polgára a lelőtt repülőn haladéktalanul tévedésből le kell rájuk annyi bombát dobni ahány utas volt a gépen.
Lepényleső
E külügyminiszter mintha egy iskolába járt volna a bánnal? Talán a felcsúti akadémiára?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.