Teherán irániaknak tekinti az ukrán utasszállító repülőgép katasztrófájának áldozatai közül a kettős állampolgárságúakat- közölte hétfői sajtóértekezletén az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Ukrán utasszállító: Irán nem adja ki Kanadának a kettős állampolgárok holttesteit

Irán nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét.

A Teherán közelében Irán által tévedésből lelőtt ukrán utasszállító repülőgépen 176 ember utazott a személyzet tagjaival együtt, közöttük sok olyan iráni, akinek másik állampolgársága is volt. Kanadai állampolgár 57 volt a gépen.

"Tájékoztattuk Kanadát, hogy Teherán iráni állampolgároknak tekinti az iráni állampolgársággal is rendelkező kettős állampolgárokat, és gyászolja őket" – jelentette ki heti sajtótájékoztatóján Abbász Muszavi külügyi szóvivő.

Muszavi pénteken az ISNA hírügynökség jelentése szerint azt mondta: a gép katasztrófájából nem szabad politikai ügyet csinálniuk azoknak az országoknak, amelyeknek állampolgárai vannak az áldozatok között.

Az az öt külföldi ország, amelynek állampolgárai vannak az áldozatok között – Kanada, Ukrajna, Svédország, Afganisztán, Nagy-Britannia – csütörtökön kinyilvánította: Iránnak kártérítést kell fizetnie az áldozatok hozzátartozóinak, és a világ várja, mi erre Teherán válasza. Képviselőik Londonban alakították ki közös álláspontjukat. Eszerint Iránnak "alapos, független és átlátható nemzetközi vizsgálatot kell lefolytatnia az ügyben".

Muszavi kijelentette akkor: Irán "minden várakozáson felül" együttműködik ezekkel a külföldi országokkal.

Hozzátette ugyanakkor: furcsa, hogy a kanadai külügyminisztérium azt kérte Irántól: a kanadai konzul hadd győződhessen meg az áldozatok állampolgárságáról, miközben már minden áldozatot azonosítottak.

Múlt vasárnap Kanadában csaknem kétezer ember, többségükben a helyi iráni közösség tagjai emlékeztek meg a tragédia 57 kanadai állampolgáráról. Kanadában él Észak-Amerika egyik legnépesebb iráni közössége. A 2016 népszámláláson 210 ezren vallották magukat iráni származásúnak. Az Edmontonban megtartott megemlékezésen Justin Trudeau miniszterelnök kijelentette: ki fog állni azért, hogy igazságot szolgáltassanak.

Kép: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat

Forrás: MTI

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emarfe
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.