"Teljesen előre látható", hogy Bulgária a terveknek megfelelően idén tavasszal csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez, 2023-ben pedig belép az euróövezetbe – közölte egy bolgár rádiónak nyilatkozva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője vasárnap.

Bulgáriában előbb lesz euró, mint nálunk

Bulgária, amely 2007 óta tagja az Európai Uniónak, azzal számol, hogy idén április végéig csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és 2023-tól bevezeti az eurót.

Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát.

Krisztalina Georgieva a bolgár nemzeti BNP rádiónak nyilatkozva egyebek között azt mondta, hogy szerinte minden a terveknek megfelelően alakul Bulgária euróövezeti csatlakozása kapcsát. Hozzátette, hogy a napokban Davosban azt mondta neki Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, hogy "nagyon pozitívan tekint" Bulgária csatlakozási tervére, és hogy "úgy tűnik, az euróövezet ülésein hamarosan bolgárul is beszélnek majd.

Az IMF bolgár származású vezetője szerint az euróövezetbe történő belépéssel nyerne az ország, nőne monetáris biztonsága és védelmet kapna a globális kihívásokkal szemben.

Bulgária teljesíti az euró bevezetésének főbb kritériumait, államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció, és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa. Ugyanakkor az EU legszegényebb állama és a felmérések szerint az egyik legkorruptabb is.

Az euróövezeti belépés előtt két évig kötelező ERM-2 árfolyamrendszerben egy valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapított sávközép körül.

Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak (EKB) és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére is szükség van.

Forrás: MTI

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@fideszes gyökér: Mi meg itt maradunk a marha stabil nemzeti valutánkkal, és szívunk tovább, mint a torkos borz! De a haza bölcseinek ez így jó, a plebsnek meg szilencium!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Felejtős a magyar euro, a kormány szerint. A piac meg árazza folyamatosan az mnb elnökének megszólalásait- ámokfutását. Máma már 338 Ft fölött is járt a forint.
kereső
@verőce21: ja..., az nem új pénz, csak árfolyam sávot határoztak meg-ezt legtöbbször a saját pénz védelme érdekében teszik a felelős jegybankok.
Eladott Ország
@verőce21: tegnap, 19:14; Jelen esetben az új pénz az Eurót jelenti, nem pedig a címletek új megjelenését.
Mind az euróval, mind a dollárral szemben a világ ötödik legrosszabbul teljesítő devizája jelenleg idén a forint
www.portfolio.hu/deviza/20191127/a-vilag-legrosszabb-devizai-kozott-iden-a-forint-408523
Az ilyen Matolcsy féle csörgősipkás barmokat, jogállamban már rég elzavarták volna, vagy börtönben/pszichiátrián pihentetnék! Ez az ország tragédiája!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/81032368_695348250871911_2895975144931459072_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_ohc=fAianx1MyDcAQlARkI0_NhZUnWovG6TML-UeREcRPZJFA2BMhvcVhyVSw&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=0082fddfa3e5c514707b8efa6a167a43&oe=5E9610DB
verőce21
@Eladott Ország: Nagyon is tévedsz! Ugyanazon a néven, de teljesen új pénzt adtak ki, más értékkel, amelyet a bankközi megállapodások garantáltak. Ugyanezt tették Horvátországban és még annó Bulgáriában is. Az új pénzek árfolyamát az euróhoz kötötték. (Hasonló történt a nem szocialista országokon kívül Dániában is.)
Az uniós országok közül egyedül a magyar forint van az USA dollárhoz kötve árfolyamában, ezért is változik eltérően, mert nem tartozik az ERM pénzügyi rendszerébe.
Ha Mo.-on új pénzt vezetnének be, korona lenne a neve...A pénzügyi rendszer rendkívül összetett, bonyolult jelenség, nem lehet erröl néhány rövid kommentben írni, nem is célom.

A lényeg az, hogy - bankközi megállapodásokon alapuló -, új pénzt vezettek be azokban az országokban is ahol nem tértek át az euróra!
Eladott Ország
@verőce21: ma, 12:53; A magyar forinttal ( írod új pénz?!) lassan már csak a segget lehet kitörölni, a világ legrosszabb valutái közé tartozik. Ezt csak egyféleképpen lehet magyarázni, úgy szar ahogy van! A magyar forintot a halál faszához lehet kötni! Íme a fidesz bemutatja az új magyar 1 eurós bankjegyet:
olkt.hu/wp-content/uploads/2019/09/69438046_2400723700018815_3641517996490358784_n.jpg

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.