A francia kormány "a hét közepén közvetlen légi úton" hazaszállítja a francia állampolgárokat az új koronavírus epicentrumának számító kínai Vuhanból – jelentette be vasárnap este Agnes Buzyn egészségügyi miniszter.

A hazaszállítás a kínai hatóságok beleegyezésével és egy orvoscsoport felügyelet alatt történik. A hazatérőknek két hétig, az új koronavírus feltételezett lappangási idejének végéig egy számukra kijelölt befogadóhelyen kell maradniuk – mondta a tárcavezető, miután az illetékes hatóságokkal együtt egyeztetett Edouard Philippe miniszterelnökkel.

A miniszter szerint egyelőre nem tudni, hányan kívánnak hazatérni Franciaországba, számuk "a néhány tucattól több százig" terjedhet. A kínai francia konzulátusok most számolják össze azokat, akik szeretnének hazautazni, de feltételezhető, hogy lesznek, akik haboznak a rájuk váró karantén miatt, amelyre azért van szükség, hogy a vírus ne terjedhessen el Franciaországban – figyelmeztetett Agnes Buzyn.

A francia külügyminisztérium szerint mintegy nyolcszáz francia állampolgár tartózkodhat még a kínai városban.

Az egészségügyi miniszter megerősítette, hogy jól van az új koronavírus okozta megbetegedéssel, elkülönítve kezelt három ember Franciaországban, egy Párizsban turistáskodó kínai házaspár és egy Bordeaux-ban élő kínai származású francia férfi. Mindhárman a héten érkeztek a fertőzés gócpontjának számító kínai Vuhanból.

Agnes Buzyn arra hívta fel a figyelmet, hogy a három franciaországi fertőzött Kínában kapta el a vírust, Franciaországban egyelőre nem terjedt tovább, jóllehet hat újabb gyanús esetet vizsgálnak jelenleg a hatóságok. Mind a hat embert elkülönítve kezelik franciaországi kórházakban, és éjszaka vagy a következő napon derülhet ki, hogy az új koronavírussal fertőzött betegekről van-e szó.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.