Nem mondhatunk le a katalán köztársaság létrehozásáról – jelentette ki Oriol Junqueras, börtönbüntetését töltő volt katalán elnökhelyettes kedden Barcelonában a katalán parlament vizsgálóbizottságának ülésén.

A börtönben sem ír magával az egykori alelnök

A testületet azzal a céllal hozták létre, hogy felderítse a spanyol alkotmány 155-ös cikke alkalmazásának körülményeit, amellyel 2017-ben az alkotmányellenesen megrendezett függetlenségi népszavazást követően a spanyol parlament átmenetileg felfüggesztette Katalónia autonómiáját és leváltotta a Carles Puigdemont vezette függetlenségi kormányt.

"Elítéltek bennünket, börtönben vagyunk, de tovább dolgozunk egy igazságosabb és jobb országért. (...) Nem mondhatunk le a köztársaság építéséről" – fogalmazott Junqueras a meghallgatáson, ahova öt politikustársával együtt érkezett a börtönből.

A parlament épületének előcsarnokában függetlenségpárti képviselők tapssal fogadták a zendülés és közpénz hűtlen kezelése miatt 9 és 13 év közötti szabadságvesztésre ítélt egykori vezetőket.

Junqueras a bizottság előtt kifejtette, hogy szerinte a 155-ös cikk alkalmazása káros volt, ártott az állampolgárok érdekeinek és a térség gazdaságának, ugyanakkor sokak szemét felnyitotta, akik korábban elképzelhetetlennek tartottak egy ilyen lépést.

Ráadásul az intézkedés nem tántorította el politikai céljaiktól a függetlenség támogatóit, ahogy a katalán politikusok bebörtönzése sem. "A börtön csak egy újabb része

az útnak a szabadság felé" – jegyezte meg.

Ismét hangsúlyozta: bebörtönzésük igazságtalan, mert nem követtek el semmilyen, nekik tulajdonított bűncselekményt, és hangot adott véleményének miszerint hamis bizonyítékokat gyártottak ellenük.

Mint mondta, büszke arra, hogy mindennek ellenére sosem mondtak le a párbeszéd szándékáról és a jövőben sem teszik.

Az ülésről távol maradt a katalán parlamentben ellenzékben lévő Katalán Szocialista Párt (PSC) és a konzervatív Néppárt (PP) mivel szerintük a bizottság a függetlenségi propagandát szolgálja.

Az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt képviselői is elhagyták a termet, miután képviselőjük Lorena Roldán kifejtette álláspontjukat, mely szerint a 155-ös cikk alkalmazásáért a Puigdemont-kormány a felelős.

A párt kifogásolta, amiért Junqueras mártírként viselkedik, és bírálta, amiért nem kér bocsánatot tetteiért, a katalán társadalom megosztásáért. "Kérjenek bocsánatot és hagyják békén Katalóniát" – jelentette ki Roldán.

A katalán parlament épülete körüli védelmet megerősítette a helyi rendőrség az elítélt függetlenségi vezetők érkezése miatt, akiket több tucatnyi szimpatizáns tüntető várt az utcán.

Kép: MTI/EPA/EFE/Enric Fontcuberta

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
szép kövér ember...ennek kimondott jólét a börtön...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.