Nem szabad hagyni, hogy az Európai Unió keleti tagállamai másodosztályú tagoknak érezzék magukat – hangsúlyozta Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken az 56. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencián (MSC).

Osztrák kancellár: nem lehetnek másodosztályú uniós tagországok
Fotó: Facebook/Sebastian Kurz

Kiemelte, hogy az EU alapvető értékei nem képezhetik vita tárgyát, és gondoskodni kell érvényesítésükről, de nagyon határozottan el kell választani az alapértékek körüli ügyeket minden egyéb vitától, és

nem szabad hagyni, hogy a kelet-európai tagországok másod-, vagy harmadosztályúnak érezzék magukat, mert így veszélybe kerül a közösség egysége.

Arról is szólt, hogy az EU-nak a jogállamiság és a demokrácia mellett a jólét és a gazdasági versenyképesség megőrzésére is ügyelnie kell, mert különben népszerűvé válnak "kevésbé demokratikus" rendszerek.

Mint mondta, az EU-nak és az egész Nyugatnak vigyáznia kell, mert vannak más alapokon nyugvó, ám igen sikeres rendszerek. Példaként említette Kínát, kiemelve: világszerte elismeréssel tekintenek az ázsiai országra a többi között annak hatására, hogy a kínaik tíz nap alatt egy teljes kórházat felépítettek a koronavírussal fertőzött betegeknek.

A Nyugat értékeiről szóló pódiumbeszélgetésen téma volt a migráció is. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök rámutatott arra, hogy

hazájának lakossága évente egy százalékkal növekszik a bevándorlás révén, és hangsúlyozta, hogy a nyitottság, a pozitív hozzáállás a migrációhoz és a bevándorlók beilleszkedésének és boldogulásának támogatása megtérül a befogadó társadalomnak.

Sebastian Kurz a korlátozó jellegű és a befogadó társadalom igényeire szabott bevándorlás mellett foglalt állást, és hangsúlyozta, hogy a kanadai rendszer is ilyen, és az észak-amerikai ország a fekvése révén is védett a tömeges és ellenőrizetlen bevándorlástól.

Számos kisebb országot, például Ausztriát viszont súlyosan megterheli az ellenőrizetlen migráció – tette hozzá az osztrák kancellár, kiemelve: minden országnak biztosítani kell a lehetőséget, hogy önállóan döntsön arról, kiket fogad be.

Mint mondta, hazájának nem jelent kihívást a Bécsben működő ENSZ-intézményeknél dolgozó magasan képzett szakemberek gyermekeinek integrációja, a Szíriából és Afganisztánból érkezettek beillesztése viszont nagy teher.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
Lassan de biztosan fogyogat a migráncspártiak alatt a talaj.
jesz
kétkulacsos ez a pasi, egyszer ezt, másszor azt mondja. De akármit is mond, akárhogyis magyarázza a bizonyítványát, Ausztria már elesett...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.