A CNN friss cikkében több ilyen esetet is megemlítenek – számolt be az Index.

A Twitterre felrakott videón egy arcmaszkot viselő ázsiai nőt bántalmaznak a New York-i metróban még február elején. A filmet készítő szemtanú szerint

az arcmaszkot viselő nőt valaki “fertőzött kurvának” nevezte.

Erre a nő azt mondta, hogy “jaja, most már húzz innen”.

A férfi erre fejbe verte a nőt, aki elkezdett utána rohanni. Ekkor kezdett a szemtanú kamerázni, és a videón az látható, hogy a férfi megfordul, és elkezdi brutálisan ütlegelni a nőt.

Egy másik eset alkalmával Los Angelesben egy férfi azt mondta egy thai felmenőkkel rendelkező amerikai állampolgárnak, hogy “minden fertőzés Ázsiából ered, mert kibaszottul undorítóak”, és hogy “azt hiszik, hogy okosak, mert feltaláltak ezt-azt, de közben a seggüket nem tudják rendesen kitörölni”.

Egy Super 8 hotelben megtagadták a szobát két hmong férfitől, és azt mondta a recepciós, hogy minden kínai vendégnek két hét karanténba kell vonulnia.

A CNN cikk kitér arra is, hogy mennyire megszenvedik a kínai tulajdonú üzletek és éttermek is a koronavírus megjelenését. A New Shanghai Deluxe étterem vezetője szerint korábban napi 100 asztaluk volt, ma jó ha 20-30 összejön egy teljes napra.

Forrás: Index

Címlapkép: MTI/EPA/Franck Robichon

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.