Az iskola vezetése kirúgott két tanárt szexuális orientációjuk miatt – a diáksereg ezt nem hagyta annyiban.

Meleg tanáraik kirúgása ellen tüntettek a katolikus diákok

Két tanárt távolítottak el a Washington állambeli Burien katolikus gimnáziumából, miután mindketten eljegyezték azonos nemű partnerüket.

Paul Danforth angolt tanított, Michelle Beattie pedig testnevelő tanár volt a gimnáziumban. Az iskola vezetése azt állította, hogy mindketten önként távoztak, ám hamarosan kiderült, hogy hazudtak. A Kennedy iskola ugyanis olyan szerződést íratott alá velük, amelynek értelmében alkalmazásuk megszüntethető, ha "életstílusuk ellenkezik a katolikus erkölccsel".

Az iskola szinte összes diákja előbb a folyosókon kezdett ülősztrájkba, majd a gimnázium kertjében folytatták a tiltakozást. Csatlakoztak hozzájuk szülők is, többen feltették a kérdést, még miért lehet számítani kirúgásra, ide tartozik-e, ha valaki elválik és újraházasodik, vagy házasságon kívül születik gyereke. A tanulók közül is volt, aki tábláján afelől érdeklődött, kicsapják-e, amiért meleg.

Forrás: HVG

Kép: Twitter

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Nocsak, ott is tervbe van véve a NAT bevezetése?
Valamelyik KDNP-snek jó indok lesz néhány amerikai ""tanulmányút"" megszervezésére és a párt tagjainak kiutaztatására a fenti módszer elsajátítása és honi bevezettetése.
jesz
aszongya: ..."ha életstílusuk ellenkezik a katolikus erkölccsel"..

És? Ez ellenkezett? Ugye nem?

Naugye.
human
Katolikuséknál van valami biblából levezetett dolog, hogy a melegházasság bűn. Gondolom ezért kellett lépnie a vezetésnek. A fiatalok meg most elgondolkodhatnak azon, hogy világnézetüknek megfelelő iskolát vagy vallást választottak nekik a szüleik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.