Franciaországban két újabb áldozattal pénteken kilencre emelkedett az új típusú koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak, és közel hatszázra a regisztrált fertőzöttek száma.

Kilencre emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma Franciaországban
Fotó: Pixabay

Edouard Philippe miniszterelnök tárcaközi megbeszélést hívott össze estére az egészségügyi minisztériumba, ahol elképzelhető, hogy kihirdetik a betegség harmadik, járvány-fázisát.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint az előző naphoz képest pénteken eddig 154 új esetet találtak Franciaországban, ahol a járvány januári kezdete óta 577 megbetegedés történt. A héten napról napra egyre több új megbetegedést regisztrálnak.

Emmanuel Macron államfő pénteken egy idősotthonban tett látogatást, ahol megerősítette, hogy a járvány elérte Franciaországot, s valamennyi régióban vannak már fertőzöttek. A köztársasági elnök az új típusú koronavírusnak leginkább kitett idős emberekre való tekintettel azt kérte, hogy a családok próbálják meg nem látogatni az idősebb hozzátartozóikat.

"Maximálisan el kell kerülni, hogy a legkisebbek jelen legyenek a látogatásokon, mert ma már látjuk, hogy ők nagyon terjesztik a vírust" – hívta fel a figyelmet az elnök.

Az oktatási tárca tájékoztatása szerint mintegy 150 iskolát zártak be a járvány terjedése miatt, ami 45 ezer diákot, és valamivel több mint 3 ezer tanárt és oktatási intézményi dolgozót érint.

A betegség a parlamentet sem kíméli: elsőként csütörtök este egy képviselőről derült ki, hogy az új koronavírus tesztje pozitívnak bizonyult, és intenzív osztályon kezelik. A nemzetgyűlés elnöke pénteken közölte, hogy azóta az intézmény éttermének egyik dolgozójánál is kimutatták a korokozót, és további négy gyanús esetet vizsgálnak. A francia parlament jelenleg szünetelteti a plenáris üléseket, miután jövő hétvégén önkormányzati választásokat tartanak az országban.

Jóllehet a hatóságok lemondtak minden olyan, zárt térben tartandó rendezvényt – vásárokat, koncerteket, sportrendezvényeket, szakmai kiállításokat – amelyeken várhatóan 5 ezer embernél több venne részt, a március 15-én és 22-én tartandó kétfordulós önkormányzati választások elhalasztását egyelőre nem tervezik.

A legtöbb új franciaországi fertőzött egy evangéliumi keresztény rendezvényen vett részt február 17. és 24. között a kelet-franciaországi Mulhouse-ban. A több ezer embert vonzó vallási találkozóról vihették el a résztvevők a korokozót az ország minden tájára, beleértve a tengerentúli Guyanát is, és így alakulhattak ki országszerte a fertőzési láncolatok.

A megbetegedések számának növekedése a múlt héten gyorsult fel Franciaországban, amely Olaszország és Németország mellett a Covid-19 fertőzés egyik fő gócpontja lett Európában. Szakértők szerint a hatóságok már készítik elő a harmadik, a járvány-fázis bevezetését, amely azon intézkedésekhez hasonlítható, amelyeket a gócpontoknál már bevezettek, azaz iskolabezárásokra, a tömegközlekedés korlátozására, rendezvények lemondására lehet számítani, de ezek életbe léptetése fokozatos lesz.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.